Budapesten ülésezett az EBU rádiós sportrészlege

Vágólapra másolva!
2025.11.06. 14:27
null
Budapesten ülésezett az Európai Műsorsugárzók Uniója (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Papp Dániel, a Médiszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, valamint Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója is köszöntötte az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) rádiós sportrészlegének képviselőit Budapesten, ahol a szervezet plenáris ülését rendezték szerdán.

Papp Dániel az MTVA székházában zajló ülés elején tartott beszédében kiemelte: a rádiózás figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül, bizonyítva relevanciáját a műsorszórás, a digitális platformok és az élő közvetítések révén.

„Az MTVA-nál 2024-ben indítottuk el Magyarország első közszolgálati sportrádióját, megmutatva ezzel, hogy a rádió milyen erőteljesen képes összehozni az embereket. Az EBU rádiós sportrészlege létfontosságú munkát végez a sport érzelmekről, közösségről és kapcsolatokról szóló hangjának terjesztésében” – jelentette ki a vezérigazgató.

Székely Dávid – aki az EBU sportbizottságának tagjaként is dolgozik – arról beszélt, hogy a televíziózás mára megváltozott, jelenleg teljes egészében a digitális térben, új platformokon zajlik.

„Sokan azt gondolják, hogy ez még távolabbra sodorta egymástól a televíziózást és a rádiózást, szerintem azonban éppen ellentétesen. A podcasteknek köszönhetően ugyanis a rádiózás az új aranykorát éli, az élő közvetítéseknél pedig a rádióban a legegyszerűbb és a legkényelmesebb A helyről B-re, és onnan C-re váltani, így a körkapcsolás kiemelkedően fontos, különösen itt, Magyarországon. A mi új Nemzeti Sportrádiónkban minden este általában több mint egy, de inkább három-négy eseményt tudunk élőben közvetíteni, és ez egészen különleges. Hálásak vagyunk a vezetőinknek, hogy lehetővé tették ennek a közszolgálati sportrádiónak a létrehozását” – mondta.

Székely Dávid hozzátette, a rádiónak különösen nagy előnye, hogy nem ismer határokat, ez a teljes magyarság szempontjából jelentős. A plenáris ülésre az előző kétéves ciklus végén kerül sor, így Budapesten tisztújítást is tartanak.

Az EBU rádiós sportbizottságának tagja lett Kreisz Bálint, a Nemzeti Sportrádió szerkesztője. David Naertet, a belga VRT Sproza rádiósát újra választották vezetőnek. Az EBU-nak 56 országból vannak tagjai, összesen 113 vállalat.

 

Legfrissebb hírek

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
20 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Nerea Pena edzőként döntéshozatalra tanítja játékosait

Kézilabda
2026.01.28. 09:37

Nemzeti Sportrádió: a vb-részvétel kiharcolása a női röplabda-válogatott jövő évi célja

Röplabda
2026.01.26. 19:04

NS-nyelvművelés: itt a kilenc magyar megfelelő az idegen kifejezésekre

Egyéb egyéni
2026.01.22. 17:30

„A pici, aranyos, nagyon ügyes gyerekből lett egy érett futballista” – a Soroksár sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 20:24

Báder Márton: Nagy siker lenne huszonnyolc év után kijutni a női világbajnokságra

Kosárlabda
2026.01.19. 19:43
Ezek is érdekelhetik