Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
2025.12.09. 10:25
null
Gyulay Zsolt a pontszerzésben, akár éremszerzásben is bízik a téli olimpián (Fotó: NSO Tv)
Megjelent a Sport 2025 évkönyv, és ilyenkor mindig lehet, sőt talán kell is összegezni, és persze előretekinteni. Gyulay Zsolt is így tett, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az NSO Tv kérésére tekintett vissza a sikerekben gazdag idei esztendő történéseire, fókuszban az utánpótlással, de pillantott előre is, hiszen kevesebb mint hatvan nap múlva kezdődik a téli olimpia, és sok szempontból már nincs is olyan távol időben a következő nyár sem.

„Általában a téli olimpiára nem olyan reményekkel utazunk ki, mint egy nyárira, ahol a magyar csapat rendkívül jól szokott szerepelni, és Európában is rendkívül jó teljesítményt tud letenni – magyarázta a Sport 2025 évkönyv bemutatóján Gyulai Zsolt MOB elnök. – Korcsolyában azért a pontszerzésre, akár éremszerzésre van esélyünk, de nyilván egy jóval kisebb csapattal utazunk majd, mint a nyári játékokra szoktunk.”

Egyéb egyéni
2025.12.08. 14:19

Megjelent a Sport 2025 évkönyv

Ezúttal is megmutatták-megmutatják magukat a Nemzeti Sport újságírói, a jelenlegi munkatársak közül tizenegyen jegyeznek anyagot az idei kiadványban.

 

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53