Luke Littler: A győzelem az győzelem, és ezzel a legnehezebb mérkőzés már megvan

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.12.12. 10:06
null
Luke Littler hozta a kötelezőt a nyitó nap (Fotó: Getty Images)
A világbajnoki címvédő Luke Littler és Michael Smith is 3:0-s győzelemmel kezdett a PDC-dartsvilágbajnokságon. Előbbi szerint ezzel a győzelemmel a legnehezebb mérkőzés már megvan a vébén, míg utóbbi vállsérüléséről és ellenfeléről, Lisa Ashtonról beszélt.

„Még ma reggel is izgatott voltam, amikor felébredtem. Tudtam, hogy visszatérek a színpadra a rajongók elé, ezért igyekeztem nem túl nagy nyomást helyezni magamra és ez meg is látszik a teljesítményemen. Nem akartam üzenetet küldeni a győzelemmel, csak túl akartam jutni az első fordulón. A győzelem az győzelem, és ezzel a legnehezebb mérkőzés már megvan”– idézi Luke Littlert a dartsnews.com.

A világbajnoki címvédő az első játéknapon Darius Labanauskast verte meg 3:0-ra. „Szerettem volna kicsit szórakozni, ahogy mindig, de nem éreztem, hogy túl sok szórakozás lenne – minden az üzletről szólt. Csak túl akartam jutni az első fordulón – mondta az angol, majd a felkészüléséről beszélt. – Csak lazítottam és Xboxon játszottam. Finnországban is jártam Michael van Gerwennel, és remek meccseket játszottam vele és Nathan Aspinall-lal. A feladatot elvégeztem, keddig pihenek, hétfőn megnézem a Manchester United meccsét, aztán néhány órát gyakorlok” – mondta a legközelebb kedden tábla elé álló Littler.

„Nem éreztem fájdalmat, 12 hónapja nem éreztem ilyet a színpadon. Ez egyfajta sokk volt a szervezetemnek – árulta el vállsérülése kapcsán Michael Smith. A világranglista 28. helyén álló angol az első körben Lisa Ashton múlta felül 3:0-ra. – Jelenleg jó helyzetben vagyok, fájdalommentes, mentálisan erős, és alig várom a következő fordulót. Beszéltek vállprotézisről vagy ilyesmiről – ez nem fog megtörténni. Inkább akkor csinálom meg ezeket, amikor visszavonulok.”

Smith tavaly az első fordulóban búcsúzott a Kevin Doetstól elszenvedett vereséget követően. „Ha újra kikaptam volna, öngyilkos lettem volna. Azt hittem, meglesz az első fizetett kilencnyilasom is, és zsebre teszem a 60 000 fontot, de azt is elszúrtam. 19-én játszom legközelebb, alig várom, hogy visszajöhessek. A teljesítményem nem üzenet a többi játékosnak. A 110-es átlag az lett volna, a 91-es nem az. Csak próbáltam nyomás alatt elvégezni a feladatomat. Lisa Ashtont évek óta követem, 19 kilométerre lakik tőlem, a női sport csodálatos nagykövete, csak a legjobbakat kívánom neki.”

Élete első meccsét játszotta a világbajnokságon Arno Merk. „Sokkal hangosabb volt, mint vártam. Sindelfingenben 4500 ember előtt játszottam, az Ally Pally arculcsapás ahhoz képest” – mondta a londoni hangulatról Merk.

A német az első szettben kulcsfontosságú pillanatban dobott dupla 16-ot. „Az nagy pillanat volt. A Superleague-ben már megmutattam, hogy ki tudom használni az ilyen lehetőségeket. Ma megerősítettem ezt. Tényleg nagyon nyugodt voltam. A hangulat nyomasztó volt, de úgy tűnik, jól kezeltem a helyzetet. A győzelem után ma romba döntünk egy kocsmát” –  mondta nevetve a német, aki a második fordulóban Peter Wright ellen szeretne játszani

PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
1. FORDULÓ
Csütörtökön játszották
Kim Huybrechts (belga, 86.24)–Arno Merk (német, 89.73) 1:3 (2–3, 0–3, 3–1, 0–3)
Michael Smith (angol, 28., 91.19)–Lisa Ashton (angol, 77.13) 3:0 (3–2, 3–0, 3–1)
Luke Littler (angol, 1., 101.54)–Darius Labanauskas (litván, 95.25) 3:0 (3–2, 3–2, 3–1)
Madars Razma (lett, 89.07)–Jamai van den Herik (holland, 81.33) 3:1 (3–2, 2–3, 3–1, 3–2)

A PÉNTEKI PROGRAM
13.30 (Tv: Sport1)
Niels Zonneveld (holland)–Haupai Puha (új-zélandi)
Ian White (angol)–Mervyn King (angol)
Ryan Searle (angol, 20.)–Chris Landman (holland)
Rob Cross (angol, 17.)–Cor Dekker (norvég)

20.00 (Tv: Sport1)
Ross Smith (angol, 12.)–Andreas Harrysson (svéd)
Ricky Evans (angol)–Man Lok Leung (hongkongi)
Gian van Veen (holland, 10.)–Cristo Reyes (spanyol)
Damon Heta (ausztrál, 16.)–Steve Lennon (ír)

 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Ő lesz minden idők legjobb dartsjátékosa? Porté Luke Littlerről

Képes Sport
2026.01.12. 13:00

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23
Ezek is érdekelhetik