Vívás: öt magyar a férfi tőrözők párizsi világkupaversenyének főtábláján

K. E.K. E.
2026.01.09. 20:37
null
Tóth Gergely (balra) és Mihályi Andor örülhet, mindketten ott lesznek a főtáblán (Fotó: Török Attila)
Teljes a vb-bronzérmes férfi tőrcsapat – mármint Párizsban: a tavaly nyári „csodafiúk” mindegyike ott lesz a 64 között a franciaországi vk-viadalon, mellettük Bálint Álmos is pástra léphet szombaton a főtáblán.

Dósa Dániel és Szemes Gergő kiemeltként csak a pástok mellől figyelhette a férfi tőrözők selejtezőjét a párizsi világkupaversenyen pénteken, de hamar csatlakozott hozzájuk Tóth Gergely – kellett ehhez némi szerencse azért.

Ahhoz persze nem az kellett, hogy a világbajnoki bronzérmes csapat harmadik tagja mind a hat asszóját megnyerje a csoportkörben, ahhoz már igen, hogy mivel ez a hatalmas mezőnyben többeknek sikerült, Tóth holtversenyben lett a 16. az első kanyar után. Ilyenkor sorsolás dönt, ez pedig ezúttal a magyarnak kedvezett, így ő csomagolhatott.

A többiekre viszont még csak ekkor várt a „munka” zöme, hiszen ahhoz, hogy valaki a 64 közé jusson, három (!) egyenes kieséses asszót kellett megnyernie, ez pedig a csatába induló nyolc magyarból kettőnek sikerült: a sérülése után Párizsban visszatérő negyedik vb-bronzérmesünknek, Mihályi Andornak, valamint Bálint Álmosnak, így szombaton a vk-viadal főtábláján öt magyar köthet be.

VILÁGKUPAVERSENY, PÁRIZS
Tőr. Férfiak. Egyéni
A csoportmérkőzéseken: Szemes Gergő, Dósa Dániel (kiemeltek), Tóth Gergely 6 győzelem/0 vereség, Bodor Áron 4/2, Mihályi Andor 3/3, Frűhauf Benjámin 3/3, Bálint Álmos 3/3, Zsigmond Dániel 3/3, Gergely Zoltán 3/3, Benyus Attila 3/3, Bagdány Albert 2/4, Korom Erik 1/5
A 128 közé jutásért: Mihályi–Lonsdale 15:11, Bálint–Knizsnyik (ukrán) 15:12, Bagdány–Renner (német) 15:6, Bodor–Li (kanadai) 15:9, Gergely–Spoljar (horvát) 15:9, Khan (indiai)–Benyus 15:10, Xu (kanadai)–Zsigmond 15:5, Lacasta (spanyol)–Frűhauf 15:10
A 96 közé jutásért: Mihályi–Lam (hongkongi) 15:13, Bálint–Bourtis (amerikai) 15:10, Mohamed (egyiptomi)–Bagdány 15:13, Macujama (japán)–Bodor 15:9, Kappus (német)–Gergely 13:12
A 64 közé jutásért: Mihályi–Oisi (japán) 15:10, Bálint–Kozak (lengyel) 15:14

 

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Egyéb egyéni
2026.07.29. 15:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50