Özbas Szofi: Ilyennek képzeltem, hogy milyen lehet olimpiai dobogón állni

– Nagyszerű versenyen van túl, azóta regenerálódik, pihen?
– Nem egészen, a párizsi Grand Slam után mindig van edzőtábor, szerdán is volt tréning, ami után a karjaim úgy döntöttek, le akarnak szakadni, szóval kénytelen voltam egy masszázst is beiktatni, de csütörtökön már véget ért a tábor – mondta Özbas Szofi a Nemzeti Sportnak. – Az előző évben a versenyen nem, csak a gyakorláson vettünk részt a francia fővárosban, de ezúttal mindkettő a programunk része volt.

– A karjai átmeneti állapotától eltekintve hogy van?
– Egyelőre dolgozom fel az eseményeket. Lett egy nagyon jó, kedves élményem. Nehéz mindennap tiszta lappal indítani, de azt hiszem, a sikerem egyik kulcsa az lehet, ha ezt meg tudom valósítani. Hogy mindennap éppen az aznapi önmagam lehessek, és ennek megélését az edzőtábor megnehezíti, de egyáltalán nem baj, mert az is kihívás, hogy egy hosszabb eseményen kevésbé tudok önmagamra figyelni. A verseny viszont fantasztikus volt! Ezeknek a párizsi arénáknak az a sajátossága, hogy rengeteg embert benyomnak egy viszonylag kicsi helyre, egy üres hely sincs a lelátón. Nem szoktam a dobogón elérzékenyülni, de az, hogy ennyi szurkoló ott volt, és hogy nagyjából ilyennek képzeltem el azt, milyen lehet olimpiai dobogón állni, nagyon megérintett.

– Mindezt azután élhette át, hogy top 20-as, top 10-es riválisokat győzött le a viadalon. Mi dolgozott önben a verseny napján?
– Nem szoktam megnézni a sorsolásomat, de ezúttal a versenyt megelőző nap az edzőm, Toncs Péter véletlenül egy pillanatra megmutatta a sorsolást. Aztán csak néztünk egymásra, hogy mit történt, hiszen ezt már nagyon rég nem csináljuk. De szerencsére semmit sem jelentett, csak érdekes volt. A mezőnyben azért ismer szinte mindenki mindenkit, ha nem versenyről, akkor edzőtáborból, nekem sem volt új ellenfél a GS-en.

– A december, január általában hosszabb verseny nélküli időszakot jelent, hogyan készült ezekben az ünnepekkel is megspékelt hónapokban?
– Talán az a legjobb része, hogy nekem ezen nem kellett gondolkodnom, mert tökéletesen megbízom az edzőmben szakmai kérdésekben. Minden tréning után beszéltünk, és úgy érzem, nagyon egységes és állandó színvonalú edzéseket csináltunk. Az ősz nehéz időszak volt érzelmileg, amikor azt tapasztaltam, hogy történnek velem a dolgok, és nem nagyon tudok beleszólni. Nem tudom, azért történik-e velem, ami történik, mert tudat alatt abban hiszek, hogy a rossz dolgokat jók követik és fordítva, de az biztos, hogy januárban könnyed voltam, az edzéstársaimban és az edzőimben is teljesen megbíztam. Az igaz, hogy legalább kétszáz napnak érződött ez a hónap, de szerencsére jól sikerült.

– Foglalkoztatja, hányadik a világranglistán?
– Kicsit változott ezzel kapcsolatban a véleményem, mert régebben taszított minden, ami megpróbál leírni egy embert egy-egy adattal, számmal, és nem a személy komplexitásában értékeli. Azt nem mondanám, hogy ezzel kelek és fekszem, de nincs már bennem akkora fenntartás ezzel kapcsolatban. Nem vagyok annyira az új hullám híve, ami a folytonos monitorozást, számszerűsítést képviseli, nekem fontosabb, amit érzek. Tudom, előrébb ugrottam a világranglistán, ez jó érzés, de nem kattogok rajta.

– Csütörtökön vége lett az edzőtábornak Párizsban, hogyan tovább?
– Elég friss változások történtek, az eredeti terv az volt, hogy minden hónapban egy versenyen indulok. Úgy nézett ki, hogy legközelebb a linzi Grand Prix-n lépek szőnyegre, majd közvetlenül azután Csehországba utazunk edzőtáborba, illetve az áprilisi Európa-bajnokság még fix. Ez olyan szempontból ideális lenne, hogy a kontinensviadal és az edzőtábor nincs túlságosan közel egymáshoz, de így, hogy tudtam világranglistapontokat szerezni Párizsban, és elég stabil a helyezésem, nem biztos, hogy Ausztriába elutazom. Nekem majdnem ugyanolyan egy edzőtábor tétje, mint egy versenyé, mindkettőn a maximumot igyekszem nyújtani, és kiadni magamból mindent.