Vasárnap már az érmekért küzdenek sportlövőink Jerevánban

Az év első jelentős megméretésére készülnek a magyar sportlövők, Örményországban lépnek lőállásba az Európa-bajnokságon. A 2026-os esztendő a 2028-as olimpia miatt már kiemelten fontos, hiszen az év végi világbajnokságon kvótát is lehet szerezni, így minden nagy verseny jelentős állomása az ötkarikás játékokra vezető útnak.
Ennek szellemében indult útnak a hét közepén a 15 fős versenyzői különítmény edzőkkel, kísérőkkel Jerevánba. Az indulás előtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy néhány döntős helyezés, illetve egy-két érem megszerzése a cél, erre minden esélyük megvan a mieinknek. Pénteken megtartották a megnyitót, míg szombaton a hivatalos edzésekkel elkezdődött az Európa-bajnokság. Sinka László főtitkár elmondta, tökéletesek a körülmények Jerevánban, a sportolók várják a vasárnapi „éleslövészetet”, amikor döntős helyezésekért, érmekért küzdhetnek.
„Nagyon különleges a helyszín, egy sport- és kulturális centrumban vagyunk, remek körülmények vártak minket. Káprázatos megnyitót rendeztek, többek között az örmény miniszterelnök is jelen volt – mondta a helyszínről a Nemzeti Sportnak Sinka László, a magyar szövetség főtitkára. – A szombati edzéseink rendben voltak, a versenyzőink jó állapotban várják a vasárnapi rajtot. Érdekes, nem érzem senkin a túlzott izgulást, fizikailag és mentálisan is készen állunk az előttünk álló napokra.”
A magyar küldöttség szoros kimenetelű kontinensbajnokságra számít, a mezőny tagjai nagyon közel vannak egymáshoz, a napi forma döntő tényező lesz. Bár korábban szinte rendre elég volt a döntőhöz, ha 630 kör körül lőtt valaki, ezen az Eb-n nem biztos, hogy ez elég lehet a fináléhoz, nagy kihívás előtt állnak a mieink. A mozgócél-lövészet kvalifikációjának első felét szombaton rendezték meg, az egyetlen magyar induló, Tasi Tamás a 16. helyen áll.
A MAGYAR EB-CSAPAT
Férfi puska: Hammerl Soma, Péni István (mindketten UTE), Pekler Zalán (EVSE)
Női puska: Dénes Eszter (UTE), Ferik Csilla (MATE-GEAC), Bajos Gitta (EVSE), Nagybányai-Nagy Anna (BHSE)
Férfi pisztoly: Nagy Ákos Károly (TVSE), Rédecsi Máté (BHSE), Szemán Dávid (Százhalombatta)
Női pisztoly. Dézsi Vivien (KSI), Fábián Sára (Csepel SC), Jákó Miriam (Cél-Tudat), Major Veronika (BEFAG Keszthely)
Mozgó cél: Tasi Tamás (Honvéd Kossuth Lövész Klub)

Sportlövőink érmek reményében utaznak Örményországba

Világversenyről hozna haza érmet Dénes Eszter 2026-ban

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re




