„Azt éreztem, hogy saját magammal kell küzdeni” – Major Veronika az Eb-arany után

T. Z.T. Z.
2026.03.01. 19:30
null
Fotó: Major Veronika/Facebook
Mint ismert, Major Veronika 238.8 körrel aranyérmes lett női légpisztolyban a 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon, az örményországi Jerevánban. Az aranyérmes sportolóval Bera Emese beszélgetett vasárnap a Nemzeti Sportrádióban.

A döntőben az első öt lövést követően a harmadik helyen, az újabb öt lövés után már a második helyen állt Major Veronika, aki szlovén ellenfelével amolyan ki-ki mérkőzést vívott. Az utolsó lövés előtt hatalmas izgalmak alakultak ki, hiszen a magyar sportlövő négy tizeddel vezetett. 10.0-t lőtt, szlovén ellenfele 9.8-et, így a jereváni kontinensviadalon a női pisztolycsapat diadala után megszületett a magyar küldöttség második aranyérme.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok. Nehéz volt a verseny, mert azt éreztem, hogy saját magammal kell küzdeni, és mindent megtettem azért, hogy a lőállásban a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Le kellett győznöm saját magam ahhoz, hogy a döntőbe is bejussak, és ott is jól szerepeljek” – fogalmazott a Nemzeti Sportrádióban Major Veronika.

A magyar sportlövő ezután arról is vallott, hogy lélektanilag egyáltalán nem volt könnyű helyzetben a verseny előtt: „Nagyon sok érzés és gondolat járt a fejemben, ami általában nem szokott megtörténni. De egyrészt azért vagyok itt, hogy jól szerepeljek az Európa-bajnokságon, másrészt azért, hogy a következő versenyekre gyakoroljak. Ez jó szituáció volt arra, hogy megtanuljam, hogyan kell ezeket a súlyos gondolatokat és érzéseket magam mögött hagyni, amiket most átéltem a lőállásban. Ezt előre megbeszéltük a pszichológusommal.”

Arra a kérdésre azonban, hogy mik voltak a súlyos gondolatok, nem kívánt válaszolni: „Leginkább magánjellegű gondolatok voltak, nem a lövészethez kapcsolódtak. Ezért volt nagy kihívás, hogy helyt tudjak állni” – mondta.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

 

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Sportlövészet: Vintze Regina légpuskával ezüstérmes az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 16:38

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07