Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.03.06. 13:08
Kapitális harcsát fogott szerdán a győri Marcal-tavon Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, a MOB volt elnöke, Győr korábbi polgármestere – számolt be róla a Nándorvárosi SHE Facebook-bejegyzése alapján az Index.

„Az éppen csak induló harcsaszezonban már kapitális fogásnak örülhetünk. Március 4-én Borkai Zsolt horgásztársunk 220 centiméteres, 80 kilogramm körüli harcsát fogott a Marcal-tavon” – áll a Nándorvárosi SHE Facebook-bejegyzésében.

Az Index kiemelte, hogy Borkai Zsolt állapota láthatóan javult azóta, hogy februárban még agyi keringési zavarra panaszkodott.

„Borkai Zsolt februárban elárulta, a feleségével sportolt, amikor azt érezte, hogy nem bírják el a lábai, majd a szája bal széle »lebiggyedt«. Azonnal mentőt hívtak, infúziót kapott, CT-t csináltak, végül megfigyelésre négy és fél órára bent tartották a kórházban” – írták róla.

Az 1988-as szöuli olimpián lólengésben aranyérmet szerző Borkai Zsolt a 2006-os önkormányzati választásokon a Fidesz-­KDNP színeiben indulva elnyerte Győr polgármesteri címét, s e pozíciójában még kétszer megerősítették a választók, akik a 2019-es, egy blogger által közzétett, hatalmas felháborodást kiváltó házasságon kívüli jachtos botrányát követően – amelyet később nyilvánosan beismert, s bocsánatot is kért érte – is újraválasztották.

Nem sokkal az ominózus eset után tisztségéről lemondott és egy időre visszavonult a politizálástól. 2024-ben újra elindult az önkormányzati választáson, a harmadik helyen végzett, ugyanakkor kompenzációs listáról bekerült a közgyűlésbe, így képviselő maradt. Emellett a Győri Atlétikai Club elnöke, s vállalkozóként falusi turizmussal foglalkozik.

 

Legfrissebb hírek

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 16:34

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 20:30

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17