Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.04.10. 15:12
null
Guzi Blanka (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A kairói öttusa-világkupaverseny elődöntőjének A-csoportjában a két magyar versenyző, Guzi Blanka és Gulyás Michelle az első–második helyen is haladt a kombinált szám második felében, és mindketten simán bejutottak a fináléba. Folytatás 15 órától, mások mellett Erdős Rita és Mészáros Emma részvételével.

Pénteken a nők elődöntőjét rendezik meg az évad első öttusa-világkupaversenyén Kairóban, a Nemzetközi Stadion komplexumában, a két 18-as csoportból az első kilenc-kilenc helyezett érheti el a vasárnapi finálét. Délelőtt 11 órai kezdettel tartották meg az A-csoport küzdelmeit, amelybe a magyarok közül Gulyás Michelle-t és Guzi Blankát sorolták be a szervezők.

A táblavívásban mindketten a 16 között kezdhettek, nagyjából egyszerre kötöttek be a két páston – a csoportban 13.-ként rangsorolt Guzi Blanka (16–19 a csütörtöki körvíváson) alulmaradt a negyedik kiemelt egyiptomi Hájdi Morszival (20–15) szemben, míg Gulyás Michelle (21–14, 3.) túljutott a brit Olivia Greenen (16–19, 14.), ám a szintén hazai Szalma Abdel-Makszúd (20–15, 6.) a nyolc között búcsúztatta.

Az akadálypályán – amelyen egy igen kemény kombináció jött össze az elődöntőre és a döntőre, ugyanis a sorsolandó ötödik és hetedik elemnek az „ufó” (flying hoops), valamint a „buzogány” (swinging globes) került be – mindketten hibátlanul mentek végig, Guzi 36.94-gyel a negyedik, Gulyás 39.98-cal a hetedik legjobb időt futotta.

Az úszás – amelynek távja ettől az évtől 200-ról 100 méteres gyorsúszásra változott – második futamában a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Guzi ért be a leghamarabb, és összesítésben is a második legjobb idő lett az övé (1:02.21), míg az olimpiai bajnok Gulyás a harmadik futamban tempózott erős időt (1:03.70).

Három szám után Gulyás a harmadik, Guzi a negyedik helyen állt, és a kombinált számban nagyjából végig együtt haladtak a vívást megnyerő, elsőként rajtoló guatemalai Paula Valenciával és az OCR-ben legjobb időt (35.57) elérő, másodikként induló török Ilke Özyüksellel, ők szintén ott lesznek a fináléban. A tökéletes laser runt produkáló Guzi Blanka a második sorozatot követően átvette a vezetést, a hajrában pedig egy ideig Gulyás Michelle követte őt a második helyen, és különösebb izgalmak nélkül kiharcolták a részvételt a vasárnapi fináléban.

Hozzájuk csatlakozhat még Erdős Rita és Mészáros Emma, ha sikerrel jár a B-csoportban, 15 órai kezdettel.

ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, KAIRÓ
NŐK, ELŐDÖNTŐ
A-csoport
1. Guzi Blanka 1424 pont – továbbjutott, 2. Poppy Clark (brit) 1415 – tj., 3. Anasztaszija Malasenoka (fehérorosz) 1413 – tj., …5. Gulyás Michelle 1413 – tj.

Később
B-csoport (15.00)

 

Legfrissebb hírek

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.04.08. 07:19

Fontosabb volt számára a csapat – a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc 90 éves

Egyéb egyéni
2026.04.04. 07:30

Szöul olimpiai bajnoka az ötkarikás nyomásról is beszélt a Sportországban

Egyéb egyéni
2026.03.28. 08:03

Születésnap: kilencvenkilenc éves Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2026.03.23. 16:54

A fiatalok is bizonyíthatnak az öttusa-vk kairói nyitányán

Egyéb egyéni
2026.03.23. 14:19

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11
Ezek is érdekelhetik