
A hazai lovassport történetének legfiatalabb országos bajnoka, Szuhai Rodrigó és Cornet nevű lova nyerte a Big Tour Garnd Prix döntőjét a budapesti Gróf Széchenyi István Emlékversenyen. Második helyen a német Guido Klatte Jr., az omahai világkupa-döntő résztvevője végzett, míg a bronzérmet a lengyel Grzegorz Nowak szerezte meg. A Nagydíj összdíjazása 30 ezer euró volt, a 46 induló közül 18-an szerepelhettek az összevetésben, köztük 11 magyar.
A hétvégi emlékverseny vasárnapi programját a Small Tour döntője nyitotta meg. Ez egy fokozatos nehézségű pontgyűjtő versenyszám, amelyben a lovasok az akadályok sorszámával megegyező számú pontot gyűjthettek, verőhiba esetén viszont nem járt pont. Az utolsó ugrás választható volt, egy 135 centiméteres meredek tíz vagy a 145 centiméteres akadály húsz pontért, a verőhiba azonban itt 20 pont levonást jelentett. Végül a 32 versenyzőből 18 érte el a maximális 65 pontot, köztük az időeredmény döntött. A győzelmet Lehotai Máté szerezte meg Tob-Ker Toscanával, második Tóth László és Chacco Kid lett, míg a harmadik helyen a szlovén Urh Bauman és Tonka UB végzett.

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Elkezdődött a Nemzeti Vágta






