A NOB elnöke: Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztelet és a versengés fennmaradjon

2026.06.12. 14:01
null
Kirsty Coventry (balról a harmadik) is részt vesz az EOC közgyűlésén (Fotó: Kovács Péter)
Június 12-én és 13-án Budapesten tartja 55. közgyűlését az Európai Olimpiai Bizottság (EOC). A sportdiplomáciai eseményre ellátogatott hazánkba a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Kirsty Coventry is. A kétnapos közgyűlést ünnepi beszédek nyitották meg.

Nem akármilyen megtiszteltetés érte Budapestet és Magyarországot, hiszen a fővárosunkban tartják június 12-én és 13-án az Európai Olimpiai Bizottság 55. közgyűlését. Erről Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Szpirosz Kapralosz, az EOC első embere állapodott meg még a 2025-ös frankfurti közgyűlésen. 2012 után látogatott el ismét a bizottság a magyar fővárosba, mintegy 50 országból csaknem 300 sportdiplomata érkezett péntek reggel a Budapest Marriott Hotelhez. A résztvevők között ott volt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szpirosz Kapralosz, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a MOB közgyűlésének tagja, Pósfai Gábor sportot is felügyelő belügyminiszter és Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (aki NOB-elnökként első alkalommal érkezik Magyarországra), de a helyszínen volt Kálnoki Kis Attila sportért felelős államtitkár is. 

A köszöntőbeszédek sorát Gyulay Zsolt, a MOB elnöke kezdte meg, aki minden jelenlévőt köszöntött. 

„Nagy megtiszteltetés, hogy az 55. közgyűlésen Budapesten, az egész magyar olimpiai család nevében köszönthetem önöket – kezdte beszédét Gyulay. –  Budapest egy globális sportfőváros, Magyarország büszke sportnemzet, az olimpia történetében sok szép fejezet fűződik a nevünkhöz. Az olimpiai mozgalom nemcsak az érmekről és az eredményekről, hanem az értékekről, a barátságról, a tiszteletről, a kiválóságról, a szolidaritásról, valamint a csapatszellemről is szól. Ezért vagyunk itt mindannyian, az összetartozás elengedhetetlen ehhez, hiszünk a sport erejében és a játékok varázsában. Európa és a világ számos kihívással szembesül, de a sport továbbra is az egység egyik legfontosabb forrása.”

Gyulay kiemelte, hogy – mint az az ezt követő ünnepi beszédekben is elhangzott – Budapest a hidak városa, a Duna pedig több nemzetet is összeköt. Elmondta, hogy a hidak összekötik az embereket, a kultúrákat, a nemzetiségeket, és ez egybevág az olimpiai mozgalom céljaival is. Szpirosz Kapralosz, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke folytatta a köszöntők sorát, szintén kiemelte Budapest jelentőségét a nemzetközi sportéletben, a labdarúgó Bajnokok Ligája mellett megemlítette a kézilabda és a motorsport jelenlétét is a magyar fővárosban. Kapralosz hozzátette, nagyon örül annak, hogy a NOB elnöke, Kirsty Coventry is elfogadta a meghívást, a bizottság első embere fontosnak tartja, hogy a mostani közgyűlés rekordrészvétel mellett zajlik. 

„Az elnök asszony jelenléte a szoros együttműködés jelképe is, köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat – mondta Szpirosz Kapralosz. – Bizottságaink továbbra is támogatják a sportolókat, népszerűsítik az olimpiai értékeket, és bemutatják a sport egyesítő erejét egy egyre megosztottabb világban. Nagy várakozással tekintünk a jövőbe. A következő két napban lehetőségünk nyílik eszmecserére, az együttműködésünk, valamint a sportolók és közösségek iránti közös elkötelezettségünk megerősítésére.”

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere beszédében hangsúlyozta, a főváros nyitott, befogadó európai várossá szeretne válni, Budapest hídjai jól tükrözik az összekapcsolódás eszméjét. 

„Az elmúlt években Budapest újra és újra bizonyította, hogy képes felnőni a feladathoz, és otthonául szolgál a legnagyobb sporteseményeknek is – mondta Karácsony Gergely a közgyűlésen. –  De ez nemcsak rendezvényekről szól, hanem arról is, hogy a sport hogyan formálja a várost, hiszen egészségesebbé teheti azt. A sport a nézőket résztvevőkké formálja, és bizalmat ad az embereknek. Az események emlékeztetnek minket arra, hogy milyen város szeretnénk lenni, egy aktív, európai, befogadó és összefogásra kész Budapest.”

A nyitóbeszédek sorát Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke zárta, aki nem győzte dicsérni Budapest látképét, majd a magyaroknak picit fájó emléket idézett fel. 

„Sportolói pályafutásomból emlékszem, itt, Budapesten tudtam megdönteni Egerszegi Krisztina csúcsát, ez fontos mérföldkő volt a pályafutásomban – tekintett vissza a múltba az egykori úszó, majd visszatért a jelenbe. – Felelősséggel tartozunk az olimpiai mozgalom iránt, meg kell védenünk az értékeinket. Hidakat kell felépítenünk, amelyek egyesítenek minket ebben a megosztott világban. Ne a sportoló útlevele döntsön, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztelet és a versengés fennmaradjon, ebbe a politika nem szólhat bele, a sport autonómiáját meg kell őrizni.”

Pósfai Gábor sportért is felelős belügyminiszter: „Ez jó alkalom arra, hogy megmutassuk, Budapest és az ország számára mennyire fontos a sport”

– Két héttel hazánk egyik legnagyobb volumenű eseménye után hova helyezné annak fontosságát, hogy ilyen sportdiplomáciai eseményt rendezünk. Ez hova helyezi el hazánkat az európai, vagy a globális sporttérképen?
– Mindenképpen fontos helyre. A bevezető beszédekben is elhangzott, hogy két héttel ezelőtt volt Budapesten a Bajnokok Ligája döntője, de az elmúlt két évben jó néhány olyan sporteseménynek adott otthont a főváros, amely ráirányította a figyelmet Magyarországra. Szerintem ez jó alkalom arra, hogy megmutassuk, Budapest és az ország számára mennyire fontos a sport, ez remek lehetőség a diplomáciában találkozni más nemzetek képviselőivel, a jövő szempontjából fontos esemény. 

– Ezek a nagy nemzetközi rendezvények egy irányba mutatnak, korábban ön is nyilatkozta, hogy Magyarország olimpiai rendezése nem került le az elképzelések listájáról. Ebből a szempontból mit jelenthet egy ilyen rendezvény? A társadalmi támogatottságot említette, de az nem lehet meg politikai konszenzus nélkül. Ez ügyben hogy állunk?
– Az olimpia rendezésének a kormányokon átívelő nemzeti ügynek kell lennie, erről hosszú évek óta szó van. Az álláspontunk az, hogy mielőtt az olimpiai rendezésről konkrétan beszélnénk, sok olyan feladatunk van, amit rendbe kell tenni Magyarországon és ebben a kérdésben meg kell találnunk a társadalmi támogatottságot is. A társadalom túlnyomó részének kell támogatnia az olimpiai rendezést, ez nemzeti ügy kell, hogy legyen, mindenki érezze, fontos számára az olimpia. A mostani rendezvény nem erről szól alapvetően, éves közgyűlésről van szó, de mindenképp fontos pillanat, hogy megmutassuk, számunkra fontos a sport.

– Köszöntőbeszédében említette azt a személyes emléket, hogy aktívan asztaliteniszezett, sőt a sportági vezetés feladatait is közelről látta. Menyire fontos, hogy olyan ember legyen felelős a sportban, akinek van személyes génje és múltja? 
Nagyon fontos, hogy legyenek ilyen vezetőink, akik sportolói múlttal rendelkeznek. Ne felejtsük el azért, hogy a vezetés egy másik szakma, az az ideális, ha mindkettő megvan. A politikának kevésbé kell beleszólnia akár a sportági szövetségek életébe. Üdvözlöm azt, amikor egykori sportolók a sportági vezetésbe kerülnek, de ezt tegyék úgy, hogy értsenek is a sportvezetéshez. Ezeknek egymást erősítő tényezőknek kell lenniük. 

 

 

Legfrissebb hírek

Sunil Sabharwal: Több szálon együtt dolgoztunk a NOB-bal

Egyéb egyéni
20 perce

„Ez a sport igazi ereje” – interjú Kirsty Coventryvel, a NOB elnöke Budapest erényeiről is beszélt

Egyéb egyéni
2 órája

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 21:42

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.06.10. 20:03

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
2026.06.08. 19:20

MotoGP: a hétvégén tárgyalnak a Magyar Nagydíj jövőjéről

Egyéb autó-motor
2026.06.03. 11:01

„Van visszaút is, ezek nem örök időkre szóló döntések” – a NOB elnöke a kimaradt sportágakról

Egyéb egyéni
2026.05.28. 11:38

A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

Egyéb egyéni
2026.05.16. 14:22
Ezek is érdekelhetik