Guzi Blanka: A párizsi olimpiára emlékeztetett a budapesti vk-verseny

Rendkívül kiegyensúlyozottan teljesít idén. A márciusi fedett pályás nyílt bajnokságon harmadik, ezzel együtt országos bajnoki második lett. A kairói világkupaversenyt megnyerte, a pazardzsiki fordulón másodikként ért célba, szombaton pedig a magyar szurkolókat örvendeztette meg budapesti győzelmével. Hogy érzi, mennyi időbe került, amíg ezt a kiegyensúlyozottságot elérte?
Körülbelül három-négy éve tűztük ki ezt a célt: nem konkrét számokat fogalmaztam meg magamnak, hanem azt, hogy stabil versenyzővé szeretnék válni – kezdte Guzi Blanka a Nemzeti Sportnak. – Pontos eseményt nem tudok mondani a múltban, amelytől új időszámítás kezdődött volna, inkább azt mondom, egyre többször került a középpontba ez az elképzelés, amikor leültem beszélgetni az edzőimmel, vagy Kállai Ákossal ketten. Ha mégis megpróbálok felidézni egy adott versenyt, akkor még az olimpiát megelőző bulgáriai világkupaversenyt mondanám 2024-ből, amelyet megnyertem, illetve az azt megelőző budapestit, amelyen mix váltóban bronzérmesek lettünk Regős Gergellyel. Ez idő tájt tudtam szintet lépni, de ezek mellett továbbra is nagyon fontos állomásnak tartom a tavalyi bolgár vk-viadalt, amelyen nem jutottam döntőbe – még ha negatív is volt az élmény, nagyon sokat hozzátett a későbbi fejlődésemhez. A női mezőny nagyon szorossá vált a kombinált számban: most, hogy másodikként indultam, vagy Pazardzsikban a harmadikról, sem éreztem, hogy elkönyvelhető a siker, és talán éppen ezért sikerülnek olyan jól a megméretéseim, mert igyekszem nem változtatni a felfogásomon csak azért, mert előrébbről vághatok neki a futásnak.

A pazardzsiki viadal után beszélt is arról, hogy az élmezőnyben kezdeni más helyzetet teremt, mint amikor korábban húsz-harminc másodperces hátrányból kapaszkodott előre – de most már egymás után második alkalommal állt kimondottan jól három számot követően. Kezdi megszokni az új helyzetet, elbírja az esélyességet?
Pazardzsikban nem voltam elégedett a lövészetemmel, nem csak az esélyesség miatt. Kicsit megzavart a szél is, és igen, más helyzetet teremt akár az is, hogy nem a második futamban úszik az ember, hanem a harmadikban. De nagyon szerettem volna levonni a tanulságokat, és Budapesten már sokkal komfortosabb volt nekem így, hogy hasonló helyzetben tudtam, mire számítsak. De ez nem azt jelenti, hogy az újdonságokat nem tudom kezelni – fejlődőképesnek és tanulóképesnek érzem magam.

Nagyot versenyzett a brit Poppy Clarkkal az első helyért, két sorozata után is kisebb előnyt alakított ki önnel szemben, de láthatóan nem izgulta túl, hiszen futásban rendre visszaelőzőtt – az utolsó sorozat után pedig már egyszerre indultak el, ami önnek kedvezett. Mennyire nehéz kizárni a külvilágot?
Kihívás, hogy más teljesítménye vagy akár a szurkolói hangzavar ne vigye el a figyelmet. A drukkolást teljes mértékben az előnyömre fordítottam, de ha az ember nem viseli ezt jól, akkor némi pluszterhet rakhat a vállára. Igen, ha fej fej mellett haladok valamely ellenféllel, érzem, hogy nincs lehetőség hibázni, de évek munkájával mindezt megtanultam kezelni – én ebben hiszek, ezt nem lehet egyik napról a másikra elsajátítani. Ha fizikai példát veszek, akkor senki sem lesz pillanatok alatt szélvészgyors futó. Sok energiát fektettem a mentális felkészülésbe az elmúlt években, ami meghozta az eredményét. Ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve mindig minden jól alakul, hiszen a lelkiállapot hullámozhat, főleg nőként. De ha foglalkozom vele, ennek az amplitúdóját lehet csökkenteni.

Ezúttal mintha a korábbiaknál is nagyobb közönséget mozgatott volna meg a budapesti forduló, eljöttek a szülei, barátai is. Hogy hatott önre ez a miliő? Különleges-e a budapesti verseny? Hiszen 2023-ban hazai pályán szerezte meg az első aranyérmét világkupa-viadalon.
Rengetegen voltak, nem is tudom felidézni, voltak-e már ennyien magyar versenyen. Nekem szinte a párizsi olimpia hangulatát adta vissza, ott ugyanúgy skandálták a hazai öttusázók nevét, mint most a miénket. Motoszkált a fejemben, hogy szeretnék a csak miattam kilátogatóknak visszaadni valamit, még ha tudom is, hogy nincsenek elvárásaik. De erre is tudatosan készültem, és igazán higgadt voltam a verseny első percétől – csupa erőt adott, hogy tudtam, kik ülnek a lelátón. Az első győzelem miatt is különleges a hazai verseny, azt még a Ludovikán arattam, és mert sokan jönnek el csak miattam. A családom az Európa-bajnokságokra, világbajnokságokra is igyekszik elkísérni, de olyan ritkán fordul elő, hogy azt a tizenöt embert, akivel együtt dolgozom, egyszerre láthatom. Mindez felbecsülhetetlen érték nekem, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen élményszerűen éljem meg a döntőt. Ünnepként tekintek azokra a napokra, amikor ilyen sokan összejönnek értem azok közül, akiket szeretek.

Az ebből fakadó lendületet pedig viheti is tovább, hiszen alig két hét múlva világkupadöntő, szintén a BOK-csarnokban.
Arra vagyok a leginkább kíváncsi, hogyan hat rám az elvégzett munka ilyen rövid idő alatt – mert az Európa-bajnokság és a világbajnokság között sem lesz hosszú szünet. Ez el is viszi a fókuszt arról, hogy azon gondolkozzak, vajon elérek-e egy hasonlóan szép eredményt, vagy sem. Még nem vagyok csúcsformában, de jó állapotban igen.