Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

A Kassai Lovasíjászat szervezésében sorra kerülő eseményen 40 lovasíjász hét kategóriában, három stílusban méri össze tudását.
Pénteken és szombaton is reggel 8 órakor nyitják a kapukat a Kassai Völgyben, ahol az első napon délelőtt, a másodikon délután is tartanak a programok.
A látogatók kétféle napijegyet válthatnak, a 6000 forintos látogatói jeggyel az edzéseket, a versenyeket és a bemutatót tekinthetik meg. A 8000 forintos, úgynevezett aktív résztvevői jeggyel ezeken felül lehetőség nyílik az íjászprogramokon (terepíjászat, céllövő íjászat, íjászfoci, stb.) való részvételre saját felszereléssel, valamint SUP-használatra is, illetve részt vehetnek szombaton a Kassai Lajossal megtartandó közönségtalálkozón.
A szervezők az előzetesen jelentkezőknek 2000 forintért sátorhelyet biztosítanak.
A program
Július 3., péntek
8.00–11.00: lovasíjász verseny a kültéri és a fedett lovasíjász pályán párhuzamosan
11.30–12.30: lovasíjász bemutató
Július 4., szombat
8.00–11.00: lovasíjász verseny a kültéri és a fedett lovasíjász pályán párhuzamosan
9.00–10.00: Kassai Lajos nyílt napi íjászoktatása
11.30–12:30: lovasíjász bemutató
13.30–15.30: közönségtalálkozó Kassai Lajossal
16.00: eredményhirdetés

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Elkezdődött a Nemzeti Vágta






