Özbas Szofi: Szükség volt a műtétre ahhoz, hogy újra dzsúdózhassak

– Hogy van most?
– Jól vagyok, az előző héten kezdtem el az edzésekhez visszatérni, finoman – mondta a Nemzeti Sportnak a kétszeres Európa-bajnok Özbas Szofi. – Heti háromszor járok majd gyógytornára a Honvédba, és már meghatároztuk a regeneráció, a felépülés útját. Rábíztam magam az edzők kreativitására azzal kapcsolatban, milyen tréningeket csináljak így hátráltatva, és nagyon sokszínű, változatos programot állítottak össze, amely a felsőtestet, az erőnlétet fejleszti.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy megsérült, hosszú kihagyás vár önre. Hogyan fogadta a hírt?
– Először nagyon megijedtem, hiszen fogalmam sem volt róla, hogyan alakul a jövőm, bizonytalan voltam, de szerintem ez normális. Kicsit azt éreztem, hogy kihúzták a talajt a lábam alól, hiszen az életem, a mindennapjaim meghatározó eleme a dzsúdó, aköré épül minden. Tehetetlennek éreztem magam, főleg mikor betoltak a műtőbe. Ugyanakkor mélyen belül éreztem, hogy rendben leszek, amiben az is segített, hogy nagyon sokan támogattak, még a kórházba is bejöttek, pedig a műtét másnapján már kiengedtek. Most már azt tudom mondani, hogy az utóbbi időszak békében telt el, nem tettem magamra felesleges terhet, hanem a gyógyulásra figyeltem.

– Maga a műtét mennyire viselte meg?
– Kedvesek és készségesek voltak az orvosok, elmagyarázták, mit, milyen lépés követ, hogy miért van hideg a műtőben, mikor és hova kapom az érzéstelenítést. Utóbbit én választhattam ki, és a gerincembe kaptam, amitől mellkastól lefelé, a lábfejemig elzsibbadtam, nem éreztem semmit. Eredetileg ébren lettem volna, de kértem, hogy bódítsanak el, nem voltam éber az operáció közben. Nagyon jól és gyorsan sikerült a beavatkozás, Tállay András műtött meg, aki a párizsi olimpián vezetőorvosa volt a magyar csapatnak, onnan ismertem őt. Másnap beszéltem vele, elmondta, hogy valóban érdemes volt az operációt választani, mert a keresztszalagom el volt vékonyodva, szakadva és csúszva is, magától nem jöhetett volna rendbe. Ahhoz, hogy folytathassam a sportot, mindenképp szükség volt a műtétre. 

– Mennyire változtak meg a mindennapjai a sérülése előtti időszakhoz képest?
– Eléggé, főleg közvetlenül a műtét után. Három hétig rögzítő volt a lábamon, mankóval jártam. Mostanra már a rögzítőt is csak edzéshez és utcára veszem fel, otthon nem szükséges. Máshogy kell produktívnak lennem, mint korábban, nem is tudok olyan keményen edzeni, de rengeteget számított, hogy sokan igyekeztek tudatosítani bennem, a gyógyulásomat és a teljes felépülésemet szolgálja, ha nem siettetem a folyamatot.

– Kikre támaszkodhatott ebben a nehéz helyzetben?
– Az első néhány napban anyukám, a nagypapám és a testvéreim társaságában voltam otthon, de az edzőm, Toncs Péter is mindennap felhívott, és ahogy a barátaim, ő is bejött meglátogatni a kórházba. Sajnos a barátomnak, Bicsák Bencének éppen akkor volt triatlonversenye, amikor megműtöttek, de aznap hajnalban még ő vitt be a kórházba, onnan ment a reptérre. Nekik nagyon nagy szerepük volt abban, hogy azt érezzem, valaki végig fogja a kezem.

– Volt korábban hasonló helyzetben, ami esetleg segített a mostani sérülését elfogadni, a helyén kezelni?
– A másik térdemet 2022-ben műtötték, de akkor nem keresztszalag-szakadás miatt, hanem mert sokszor felvizesedett és ki kellett tisztítani. Az is nyári időszakra esett, de hála Istennek – le is kopogom – nagyon kevésszer vagyok sérült, alig kellett kihagynom edzést fájdalom miatt. Erős vagyok és genetikailag szerencsés.

– Éppen a kétéves olimpiai kvalifikációs időszak kezdete előtt sérült meg. Hogy látja, mennyire befolyásolja a kvótaszerzési esélyét, mennyi versenyt kényszerül kihagyni?
– Ebben az évben már nem fogok versenyezni, így a baki világbajnokságot is kihagyom, de annak nagyon örülök, hogy 2026 elején még voltak olyan viadalok, amelyeken el tudtam indulni, így jobb a helyzet, mintha egyáltalán nem versenyezhettem volna az idén. A következő év eleji, januári, februári viadalok még minden bizonnyal kimaradnak, utána térhetek vissza, ha minden igaz.