Jön a triatlon ünnepi hosszú hétvégéje Pontevedrában

2023 után ismét az ötszörös világbajnok legenda, Javier Gómez vidékén gyűltek össze a világ legjobb triatlonosai, hogy eldöntsék, ki ülhet fel a sportág trónjára. Azonban ez a hosszú hétvége nem csupán a világbajnoki sorozat nagydöntőjéről szól, hanem a junior és az U23-as korosztályról is, akik a parasportolókhoz hasonlóan a világbajnoki címért szállnak versenybe.
„Ismét egy jó szezont zárhatunk a világbajnoki nagydöntővel – mondta már a helyszínen Lipták Tamás szövetségi kapitány. – Bízunk benne, hogy a tavalyi-tavalyelőtti eredményeket többé-kevésbé sikerül megismételnünk. Talán nem lesz akkora éremeső, mint legutóbb Wollongongban, de reméljük, hogy fiataljaink a korosztályos versenyekben a mixváltóban és az egyéni futamokban is jó eredményt fognak elérni. Emellett nagyon bízunk benne, hogy az elit versenyzőink a világbajnoki sorozat összetett pontversenyében tovább tudnak javítani a pozíciójukon.”

Rögtön az első versenyszámban, a csütörtöki juniorban nagyon komoly éremesélyünk lesz. Szalai Fanni az idén már a felnőttek között is bontogatta a szárnyait. A 18 éves fiatal megnyerte a tiszaújvárosi világkupát, a vb-sorozatban Hamburgban egy 9. hellyel mutatkozott be, majd Londonban a 13. lett. Kropkó Márta, Dévay Márk és Lehmann Csongor oldalán a magyar mixváltóval világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok lett.
A négyes másik három tagjára a hétvégén vár fontos feladat, hogy minimum megőrizzék a pozíciójukat a világbajnoki sorozatban. A nagydöntő mezőnye semmivel sem tűnik gyengébbnek egyik nemnél sem, mint az olimpiákon látott mezőnyök.
Lehmann idei WTCS-szerepléséből a londoni bronzérme és a szamarkandi 4. helye kiemelkedik. Ha nem követ el nagy hibát – ez nem jellemző rá –, akkor sorozatban negyedszer végezhet az összetettben a top tízben. Dévay élete legjobb WTCS-eredménye, a Karlovy Vary-ban elért 6. helye után a 19. helyről várhatja a végjátékot. A hölgyek között Kropkó Márta szintén egyéni csúccsal zárta a csehországi fordulót, a 8. helyének is köszönhetően a 18. pozíciót foglalja el.

Az olimpiai kvalifikációban gyűjthet értékes pontokat Horváth Karolina és Kiss Gergely, a sprint Eb-bronzérmes Hóbor Zalán az U23-asok között készül nagy dobásra, a PTS5-ös kategóriában az Európa-bajnok Mocsári Bence is jó esélyekkel vághat neki a péntek reggeli kihívásának.
Ahogyan a közeli Portóból a nagydöntő helyszíne felé buszoztunk, a mesebeli dimbes-dombos vidéken olyan szép, zöld táj tárult a szemünk elé, amilyet otthon tavasz óta nem láttunk. Volt már csúnyább látványban is részünk annál, mint ahogyan egy-egy viadukton áthaladva a füstön és ködön átszűrődő napfény megvilágította a lankákat…

Hogy a hétvégére Pontevedra még inkább triatlonos fellegvárrá változzon, sokat segít, hogy a profik mellett nagyjából 5400 amatőr versenyző lepi majd el a 80 ezres kisvárost. Ők szintén a saját teljesítőképességük határait feszegetik majd – valaki sprinttávon, valaki olimpiai távon, valaki aquabike-ban. Nemcsak a profik, de az amatőr triatlonosok között is szép számmal neveztek magyarok, 30-an lesznek ott vagy a csütörtök délutáni sprintfutamban, vagy a szombat délelőtti olimpiai távú viadalon. Sőt, még mixváltót is ki tudunk állítani az amatőrök között is bizonyos korcsoportokban!
TRIATLON, VILÁGBAJNOKI NAGYDÖNTŐ, PONTEVEDRA
A program. Csütörtök. 10.15: junior, leányok (Kropkó Jázmin, Miszlai Míra, Szalai Fanni, Szász Csenge). 11.45: junior, fiúk (Holba Zsombor, Kendeh-Kirchknopf Sebestyén). Péntek. 10.00: paratriatlon, egyéni (PTS5-ös kategória: Mocsári Bence). 15.35: U23-as futam, nők (Nádas Nóra Romina, Pusztai Dóra). 18.35: U23-as futam, férfiak (Hóbor Zalán, Kovács Gyula, Soós Gergő). Szombat. 18.00: vb-sorozat, nagydöntő, nők (Horváth Karolina, Kropkó Márta, Kuttor-Bragmayer Zsanett). Vasárnap. 9.00: paratriatlon, mixváltó. 11.00: junior/U23-as mixváltó (Magyarország). 18.00: vb-sorozat, nagydöntő, férfiak (Dévay Márk, Kiss Gergely, Kropkó Márton, Lehmann Csongor)
VILÁGBAJNOKI SOROZAT, AZ ÁLLÁS 8 FORDULÓ UTÁN
Férfiak: 1. Vasco Vilaca (portugál) 3850, 2. Matthew Hauser (ausztrál) 3495.76, 3. Ricardo Batista (portugál) 3082.13, …6. Lehmann Csongor 2495.46, …19. Dévay Márk 1832.23, …45. Kiss Gergely 911.79
Nők: 1. Cassandre Beaugrand (francia) 4000, 2. Beth Potter (brit) 3775, 3. Tilda Mansson (svéd) 3636.26, …18. Kropkó Márta 1693.03, …37. Szalai Fanni 928.33, …67. Horváth Karolina 360.97

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Lehmann Csongor negyedik lett a SuperTri-döntőben






