Szántó Dávid: Állítsuk talpra a magyarokat!

– Segítsen: Szántó Dávid sportért felelős helyettes államtitkár… Van tovább is, akad még más feladata, titulusa?     
– Szántó Dávid sportszakmáért és sportprogramokért felelős helyettes államtitkár – pontosított az egykori úszó. 

– Sportszakma és sportprogramok – mindkettő fajsúlyos terület.     
– Nagyon régóta a sportban élek, imádom és falom minden mennyiségben, akármilyen sportágról is van szó. Igazi rajongó vagyok, kicsit úgy érzem magam, mint Vitézy Dávid a közlekedés területén. Egy álom volt ebben a közegben felnőni, aztán dolgozni benne, s bár sokféle feladatom akadt már a magyar sportban, ugyanúgy lelkesedem érte, mint gyerekként. Éppen úgy, ahogy Dávid a közlekedésért. Azért említem őt visszatérően, mert róla mindenki tudja, hogy otthonosan mozog a saját területén – ami pedig neki a vonat, az nekem az úszószemüveg vagy a focicipő. Ismerem az összes sportág nagyjából összes eredményét. Nyilván sportszakmai vezetőként ez édeskevés, de van annyi diplomáciai és vezetői tapasztalatom, hogy ne féljek az új kihívástól. Számomra most az a legfontosabb feladat és cél, hogy a szövetségekkel meglegyen az összhang. Július végén tettem is egy vállalást: fél éven belül végiglátogatom az összes hazai sportági szövetséget. Van belőlük kilencvennégy… Nem fogok kihagyni egyet sem.

–  Önhöz hasonlóan én is imádom, mi is imádjuk a sportot, ám ez kimerül abban, hogy követjük az eseményeket, ott vagyunk a versenyeken, szurkolunk, újságíróként írunk is róla – a helyettes államtitkári pozíció ennél jóval több s persze jóval nagyobb felelősséggel jár.      
– Nekem is akadtak olyan évek az életemben, amikor ezeket csináltam. Volt, amikor közvetítettem, s az tényleg maga volt a csoda: megélni azt, hogy ott vagyok egy sporteseményen, s még hozzá is tudok tenni azzal, hogy beszélek róla… Tényleg csoda. Aztán jött az az időszak, amikor nemcsak ott voltam és beszéltem róla, hanem tevékenyen is részt vettem egy-egy esemény megszervezésében, amikor a nemzetközi sport­élet szereplőivel tartottam a kapcsolatot, aminek egy Hall of Fame-tagság lett a csúcspontja. Aztán pedig jött a mostani szakasz, amikor tovább tágult a világ, amikor már nemcsak az úszás létezik, hanem annyi minden más is. A tudásomat, az ötleteimet, a tapasztalatomat mostantól egy helyett kilencvennégy sportág szolgálatába szeretném állítani. 

– Elmondja, hogyan csapódik le egy sportot rajongva szerető embernél az, amikor érkezik egy ilyen felkérés?      
– Elgondolkozik az ember ilyenkor, hiszen sok mindent kell mérlegelni. Először természetesen a családi kupaktanács ült össze, a legfontosabb az volt, hogy otthon megbeszéljük ezt. S hogy mi zajlott le bennem? Kettős érzéseim voltak, hiszen sok mindent ott kellett hagynom… Az elmúlt évtizedben felépítettem valamit, olyan munkám volt, olyan közegben dolgoztam, amit mégiscsak a sajátomnak éreztem. Ezt magam mögött hagyni és valami teljesen újba, másba belevágni nem kis dilemmát jelentett.

– Fel is dobta a labdát: otthagyta teljesen? A kérdés talán azért is jogos, mert a kinevezés utáni napokban úgy szólt a kommunikáció, hogy Szántó Dávid továbbra is benne marad a jövő évi hazai vizes világbajnokság szervezőbizottságában. De ez már múlt idő…     
– Abban a tekintetben nem az, hogy a vizes világbajnokság szervezéséért továbbra is felelek – ugyanannyira, mint mondjuk a női kézilabda-világbajnokságért vagy a szeptemberi atlétikai világdöntőért. Vagyis más aspektusból ugyan, már nem szervezőbizottsági vezetőként, de továbbra is ott állok a vizes vébé mellett. Büszkén mondom, hogy a világ legjobb csapata szervezi a világbajnokságot, nyugodt vagyok azzal kapcsolatban, hogy jó kezekben van az a verseny is. 

– A sportból, az úszásból jön – vajon ha jövő júniusban az MVM Dome-ban felállított uszodában szembejön önnel Kós Hubert, „Szia, Dávid!”-dal köszönti, vagy helyettes államtitkár úrként szólítja meg?      
– Fenékbe is rúgom, ha nem Dávidként szól hozzám… Én ugyanaz vagyok, aki eddig is voltam. Sportot szerető, kreatív, sokat mosolygó fickó, aki szeretne valamit hozzátenni a világhoz. Aki úszóként, amikor a reggeli edzés után megvette a Nemzeti Sportot, kiolvasta az utolsó betűig, hiszen már akkor is mindenevő voltam. És maradtam is az. Nem tudok különbséget tenni a sportágak között, ugyanúgy szeretnék segíteni mindegyiknek. A szövetségektől partnerséget kértem és azt is ajánlottam nekik. 

– Jövőre Magyarország négy világbajnokságot rendez, a már említett vizes és kézilabda- mellett nálunk lesz az öttusa- és a kajak-kenu vébé is. És persze a négy nagy esemény mellett is lesz rengeteg tennivalója. Ha 2027 végén leülünk beszélgetni, mikor lesz elégedett? Milyen elképzelései, céljai vannak?      
– Ezek fontos események lesznek, de szerintem ennél sokkal fontosabb mérőszám lesz az, amelyik azt mutatja meg, hányan mozdulnak meg ebben az országban. Mert ugye a sportszakma mellett a sportprogramok is hozzám tartoznak. Ilyen például az Úszó Nemzet Program, amelyik egyébként tényleg egy rendkívül jó kezdeményezés, és amelynek az egyik életre hívója, Tóth Ákos éppen a napokban távozott közülünk… Több hasonló programot szeretnénk. Korábban Aktív Magyarország néven futott egy szintén kiváló és értékes program – az „aktív” főosztály is hozzám tartozik. Fontos szemléletbeli kérdés, hogy egy sportért felelős államtitkárságnak, vagy ha úgy tetszik, a sportirányításnak mi a fő célja, mi a fontos? Az olimpiai és a világbajnoki érmek száma, vagy az, hogy az országban, mondjuk, ne az emberek húsz, hanem hatvan százaléka mozogjon? A jó válasz erre persze az, hogy nem vagy, hanem és, hiszen fontos mind a kettő. Ha nem 2027 végén, hanem négy év múlva beszélgetünk, és azt kérdezi, mire vagyok a legbüszkébb, lehet, hogy nem a Los Angelesben nyert érmek számát mondanám, hanem azt, hogy a gyerekek elkezdtek rendszeresen mozogni, és velük együtt az egész ország, a legkisebbektől az idősekig. Tudom, ez elég elcsépelt gondolat, de hiszek abban, hogy talpra tudjuk állítani a magyarokat.