Mi vár arra, aki olimpiát akar rendezni? – minden a 2036-os budapesti lehetőségekről
Az évek során többször is változtak az olimpiai pályázat feltételei, annak módja, sokáig négy-öt város is jelentkezett, aztán 2017-ben az is megesett, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyszerre döntött két olimpia helyszínéről, amikor a 2024-es nyári játékokat Párizsnak, a 2028-ast pedig Los Angelesnek adta. Előbbi számunkra is érdekes, mert sokáig Budapest is a kandidáló városok között volt, de 2017 februárjában Rómával és Hamburggal együtt visszalépett.
Mivel már a 2032-es olimpiára is kijelölték a rendezőt (Ausztrália, Brisbane), a legközelebbi szabad időpont 2036, erre azonban már tíz évvel előtte jelezni kell a rendezési szándékot, a határidő 2026. október 31. Az előzetes szabályokról annyit, hogy az érdeklődőknek kötelező már meglévő és ideiglenes versenyhelyszínekkel, megfelelő infrastruktúrával rendelkezni, a NOB szándékai szerint azért, hogy ne legyen szükség költséges építkezésre. Ez a döntés az olimpiai eszme népszerűségének fenntartását hivatott szolgálni.
Jelen állás szerint Magyarország (központ: Budapest) mellett India (Ahmedabad), Katar (Doha), a Dél-afrikai Köztársaság (Fokváros), Dél-Korea (Szöul), Németország (München) és Törökország (Isztambul) is hivatalosan jelezte érdeklődését, a NOB a fent jelzett időpont utáni szándéknyilatkozatokat már nem veszi figyelembe, az addig beérkezett jelentkezőkkel folytat ún. stratégiai párbeszédet (Strategic Dialogue).
Innentől kezdve egy három évig tartó tárgyalássorozat veszi kezdetét, és a folyamat végén a Kirsty Coventry elnök vezette NOB tagjai szavaznak a 2036-os olimpia házigazdájáról. De vegyük sorra, pontról pontra, hogy addig pontosan mi is történik, milyen állomások várnak az érdeklődőkre az „ítélethirdetésig”.
2026. november: az érdeklődő városoknak be kell mutatniuk a kilenctagú, a jövőbeli házigazdákat kiválasztó bizottság (Future Host Commission) előtt egy prezentációt.
2027. március: a tájékozódási szakasz után elkészül a rövidített lista, majd pedig kezdetét veszi a stratégiai tárgyalás-sorozat. Ezt követően, körülbelül negyedévenkénti ütemezésben szakterületenkénti megbeszéléseket folytatnak a felek.
2028. január: eddig kell benyújtani egy kezdeti pályázati anyagot és a hozzá tartozó alapvető garanciákat, amiről legkésőbb márciusig a jövőbeli házigazdákat kiválasztó bizottság elnöke tájékoztatja a NOB-tagokat.
2028. április-szeptember: a jövőbeli házigazdákat kiválasztó bizottság személyes látogatást tesz a lehetséges helyszíneken, így Budapesten is.
2028. július 10–13.: a rövidített listán szereplő városok jelentést tesznek a NOB közgyűlésének.
2028. december: a NOB végrehajtó bizottsága megkezdi a célzott párbeszédet a kiválasztott, előnyben részesített lehetséges rendezővel/rendezőkkel, és erről újfent tájékoztatja a NOB-tagokat.
2029. január-március: a végleges pályázat benyújtása, kiegészítve a teljes körű garanciát biztosító dokumentációkkal.
2029. második negyedév: prezentáció a Nyári Olimpiai Nemzetközi Szövetségek Egyesülete (ASOIF) és a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) előtt.
2029 közepe: egy hónappal a NOB-ülés előtt a jövőbeli rendezőket kiválasztó bizottság elkészíti a zárójelentést, azon pedig a NOB közgyűlése kiválasztja a rendező várost.
Budapest neve egyébként nem a 2024-es olimpiai rendezés kapcsán vetődött fel először, a magyar főváros jelezte rendezési szándékát az 1916-os, az 1920-as, az 1936-os, az 1944-es és az 1960-as olimpiák megrendezésére is, amelyből kettőt elsodort a világháború, pedig az 1920-as nyári játékok esetében kifejezetten jó esélyeink voltak, biztos befutók voltunk.
1953-ra felépült a Népstadion, így a fő helyszín is adott lett volna, 1960 után a budapesti olimpiai álmok mégis évtizedekre elcsendesültek. Az olimpiarendezés gondolata mintegy tíz éve került vissza újra a hazai köztudatba.
| Kezdem azzal, hogy idealista vagyok, álmodozó, olyan, aki néha nem tud két lábbal a földön járni. Sokan vagyunk így ezzel, néha tényleg merünk nagyot álmodni, ezekből születnek sikerek, történelmi diadalok, emlékezetes események, grandiózus létesítmények. No és persze néha bukások is… Bő két évvel ezelőtt álltam a párizsi olimpia megnyitóján a Szajna-parton, zuhogott az eső, körülbelül másfél órás keresgélés után foglalhattam el a helyemet, addig egyetlen rendező, vagy önkéntes nem tudta megmondani, hol a helyem. A folyón lecsorgó uszályokon a sportolók észrevehetetlenül távol voltak, így a magyar delegáció megpillantása sem jelentett katarzisszerű élményt, ráadásul a megnyitó egyes produkcióitól felállt a hátamon a szőr és azon gondolkodtam, hogy juthattunk idáig. Aztán az jutott eszembe, hogy akár most otthon is lehetnék Budapesten, ha 2017-ben a magyar kormány nem vonja vissza rendezési szándékát politikai nyomásra. Akkor nagyon jó esély volt, hogy megkapjuk a játékok megrendezésének jogát és ismét bebizonyíthattuk volna, hogy pontosabbak, precízebbek és ötletesebbek vagyunk sportesemények rendezése kapcsán, mint például a franciák. Az akkori magyar kormány nem állt bele a harcba. Sőt, a baj az volt, hogy nem mutatott fegyvert, amikor az olimpiáért zajló csatába indult, azzal kellett volna kezdenie, hogy különböző hatástanulmányok ismertetésével bebizonyítja, lehet sikeresen, nyereségesen rendezni olimpiát, a játékokra felépülő létesítmények, az infrastruktúra, az úthálózat és vasútfejlesztés a javára válik később is az ország és Budapest lakosságának, és akkor is égetően szükség van rá, ha nincs olimpiai rendezés, csak akkor el lehet odázni a beruházásokat. A vágyálmokra, makettekre és látványgrafikákra épülő pályázat így könnyen politikai hergelés áldozata lett, s mire az akkori kormányzat észbe kapott, olyan lett a közhangulat, hogy már érvelni is felesleges lett volna. A mi sportnemzetünk viszont már megérdemelné, hogy fogadhassa a világ legjobb sportolóit, a velük együtt érkező szakembereket, diplomatákat, politikusokat és persze ezernyi, tízezernyi, százezernyi szurkolót, turistát, akik ámulatba esnének Budapest szépségétől, hangulatától. Ahogy látom, talán átgondoltabb a tervezés, a határokon átívelő budapesti centrummal rendelkező helyszín megerősítheti, még esélyesebbé teheti a pályázatot, és ezúttal talán az egységes politikai akarat sem hiányozhat, a főpolgármester, Karácsony Gergely már a tavasszal kiállt a rendezés mellett, de nyilván az új kormány szándéka, elkötelezettsége lenne a legfontosabb. Gyorsvasút Ferihegyről? Igen! Az olimpiai falu, mint diákváros? Igen! Megújult utak, kiugró turisztikai bevételek, pezsgő budapesti vállalkozások, az egész világ figyelme csodálatos országunkra? Igen! Idealista vagyok, azt mondom: szerintem meg kellene próbálni… |
| Ne foglalkozzanak azokkal, akik a polgárpukkasztó megnyitó után a Nyugat halálát és a deviáns szélsőségek végzetes térnyerését vizionálva azonnal elkönyvelték a párizsi játékokat egy borzalmas rendezvényként. Úgy alakult, hogy tudósíthattam a két évvel ezelőtti játékokról, és amit ott tapasztaltam, sok várakozásomat felülmúlta. Nem gondoltam, hogy a francia főváros, az olimpiai falu és környéke, az események hangulata annyira magával ragad majd, hogy utólag életem egyik legszebb élményeként emlékszem majd vissza a kint töltött három hétre. Minden jól meg volt szervezve, sikerült kiküszöbölni az elviselhetetlen tömeget, a végeláthatatlan dugókat, – nem mellesleg a terrortámadást is megúszta az olimpiai család –, csupa kedves ember igazította útba az érdeklődőket a város ezernyi pontján, és belátható időn belül bárhová el lehetett jutni tömegközlekedéssel, köszönhetően a 14 metróvonalnak. És akkor el is érkeztünk az első neuralgikus ponthoz: miért akarunk mi olimpiát rendezni, ha a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről csupán egy valóban expressz és egy kevésbé gyors busszal, vagy taxival juthatunk el a belvárosba, illetve legalább civilizált környékre? A kérdés feltevése természetesen provokatív, sportújságíróként nincs ember, aki élből elutasítaná, ha a saját országa vendégül látná a nemzetközi sportvilág meghatározó alakjait. Amikor a Momentum aláírást gyűjtött azért 2017-ben, hogy népszavazás döntsön a 2024-es olimpiai kandidálásról, nem jutottunk el odáig, hogy meg legyen szondázva a nemzet, a kormányzat inkább visszakozott, mert úgy érezte, nem jönne ki jól egy ilyen helyzetből. Pedig talán nem lenne butaság első körben kikérni a nép széles rétegeinek véleményét, mint ahogyan erre a minap Karácsony Gergely főpolgármester is utalt. Mert a korábbi példák azt mutatják, nyerni és bukni is lehet a legnagyobb multisportesemény megrendezésén. Tény, sok sportlétesítmény épült az elmúlt másfél évtizedben, ami nem haszontalan, de még mindig úgy tűnik, minimum regionális alapon szerveződne a jövőbeni budapesti olimpia, nem lehetne lebonyolítani az agglomeráció határain belül (plusz Balaton, ha akkor még lesz benne víz). És hát óriásiak a kihívások a tömegközlekedés, a szállodakapacitás, az úthálózat, és persze a létesítmények terén – beleértve a jövőbeni hasznosulást is. Nehéz jelenleg elképzelni, hogy tíz év múlva olimpiát rendezünk, de nem lehetetlen. Egyelőre nem tudom eldönteni, jó döntés lenne-e belevágni, nekimenni ezerrel, abban viszont biztos vagyok: ha úgy hozza a sors, mi leszünk a vendéglátók, megadjuk és megkapjuk a bizalmat, mindenki fantasztikusan érzi majd magát. |
