Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.11.02. 17:50
A szombati Milan–Inter (3–1) derbi alatt a San Siro reklámtábláján már feltűnt a csütörtöki, Ferencváros elleni El-meccs időpontja (Fotó: Getty Images)
Most már kilencedik éve, 2018 óta szerepel folyamatosan magyar labdarúgó-csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján, de még így is meglehetősen ritkán találkozik NB I-es gárda tétmérkőzésen olyan szintű és történelmű ellenféllel, mint a Ferencvárosra az Európa-ligában váró, hétszeres BEK/BL-győztes olasz AC Milan. A két csapat csütörtöki, milánói mérkőzését számos cikkben vezetjük fel a héten, ezúttal történeti statisztikákkal hangolódunk.

 

♦ A Ferencváros az első tétmérkőzésére készül az AC Milan ellen, ami a magyarfutball.hu statisztikái szerint a 154. olyan nemzetközi kupameccs lesz (ebbe beleszámolva a már nem létező sorozatokat is), amelyen magyar klubcsapat olasz gárda ellen lép pályára. A legtöbbször, 23-szor az FTC jövő januári ellenfelével, a Juventusszal találkoztak magyar klubok. 

♦ Az AC Milan négy meccset játszott magyar csapat ellen a nemzetközi porondon. 1967-ben a Kupagyőztesek Európa-kupájában, vagyis a KEK-ben, a 2. fordulóban a Rába ETO-val találkozott, és a győri 2 :2 után otthon 1:1-et játszott, így idegenben szerzett több góllal jutott tovább. Az 1981–1982-es idényben a Milan a Haladással találkozott a Közép-európai Kupa (KK) csoportkörében, és Milánóban, a csütörtöki meccshez képest szinte napra pontosan 45 évvel ezelőtt, 1981. november 4-én 2–0-ra nyert, Szombathelyen pedig a tavaszi visszavágón 1–0-ra győzött (1982. április 7-én). 

♦ A Milan 1982 óta kétszer játszott magyar csapat ellen, mind a kétszer Magyarországon, és egyik sem volt tétmérkőzés. 2009-ben, három korábbi aranylabdással, Andrij Sevcsenkóval, Kakával és Ronaldinhóval a soraiban egy gálameccsre érkezett a Puskás Ferenc Stadionba, melyen 5–2-re győzött a Magyar Ligaválogatott ellen.     

Labdarúgó NB I
2009.04.22. 21:43

Parádézott a Ligaválogatott ellen a Milan a Puskás Ferenc Stadionban

GÁLAMÉRKŐZÉS. Az első félidőben még jól tartották magukat a magyarok, ám a hajrában háromszor is mattoltak a piros-feketék.

GÁLAMÉRKŐZÉS
Magyar Ligaválogatott–AC Milan 2–5
2009. április 22., Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 18 ezer néző. Vezette: Konrad (osztrák)  
Magyar Ligaválogatott: Németh (Köteles, 46.) – Miskolczi (Grúz, 53.), Mészáros (Némedi, 66.), Horváth Gábor, Laczkó (Leandro, 53.) – Sipos, Tisza (Bori, 46.), Horváth András (Lipcsei, 61.), Farkas Balázs (Nyerges, 77.) – Kabát (Ferenczi, 46.), Rajczi (Tököli, 41.). Vezetőedző: Mészöly Géza
AC Milan: Kalac (Perucchini, 77.) – Mattioni, Senderos (Darmian, 46.), Thiago Silva, Jankulovski (Viudez, 77.) – Beckham (Cardacio, 65.), Ambrosini (Flamini, 46.), Seedorf (Strasser, 77.), Kaká (Pasini, 65.) – Ronaldinho, Sevcsenko. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerzők: Rajczi (7.), Tököli (56.), ill. Kaká (37.), Sevcsenko (47., 63.), Seedorf (73.), Viudez (85.)

MAGYAR LIGAVÁLOGATOTT–AC MILAN 2–5 

AMIKOR BECKHAM ÖSSZEAKADT KABÁTTAL, AKIN RONALDINHO IS LÖKÖTT EGYET

A Milan legutóbb 2022-ben járt Magyarországon, akkor Zalaegerszegen, a Serie A aktuális címvédőjeként lépett pályára egy nyári edzőmeccsen, és meglepetésre 3–2-es vereséget szenvedett a korábban a Ferencvárost is irányító holland vezetőedző, Ricardo Moniz csapatától. A Zalaegerszegen pályára lépő Milanból ma már csak a védő Matteo Gabbia és a kapus Mike Maignan tagja az olasz csapat keretének, de előbbi sérülés, utóbbi eltiltás miatt nem szerepelhet a Ferencváros ellen. A Milan ellen magyar játékosként egyébként legutóbb a már Csíkszeredában futballozó Tajti Mátyás szerzett gólt azon a 2022-es meccsen. Az a találkozó volt az egyetlen olyan meccse a Milannak, amin vereséget szenvedett magyar csapattól, három győzelem és két döntetlen mellett (a 2009-es gálameccset is beleszámolva).

Labdarúgó NB I
2022.07.23. 17:49

A ZTE meglepte és legyőzte az olasz bajnok Milant

Alig 30 perc alatt háromgólos előnyt szerzett a magyar csapat, egyet a végére is megtartott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Zalaegerszegi TE–AC Milan 3–2 (3–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 11 114 néző. Vezette: Andó-Szabó
ZTE: Demjén – Gergényi, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Tajti, Szankovics, Meshack (Diego Santos, 65.) – Májer (Huszti A., 65.), Németh D. (Ikoba, a szünetben), Szalay (Kovács B., a szünetben). Vezetőedző: Ricardo Moniz
MILAN: Tatarusanu (Maignan, 60.) – Florenzi (Calabria, 60.), Kalulu (Krunic, 60.), Gabbia, Ballo-Touré (Tomori, 60.) – Tonali (Adli, 60.), Brescianini (Bennaszer, 60.) – Junior Messias (Saelemaekers, 60.), B. Díaz (D. Maldini, 60.), Rebic (R. Leao, 60.) – Giroud (T. Hernandez, 60.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Gólszerző: Meshack (2.), Mocsi (24.), Tajti (27.), ill. Giroud (30. – 11-esből), Krunic (86.)

♦  A milánói San Siro-stadionban azonban az említettek mellett több magyar csapat is játszott, csak nem az AC Milan, hanem az Inter vendégeként. 1966. február 23-án még az Albert Flórián nevével fémjelzett Ferencváros is pályára lépett a legendás milánói stadionban, 4:0-s vereséget szenvedett az Inter elleni BEK-negyeddöntőben. A San Siróban magyar csapatként legutóbb ötven évvel ezelőtt a Bp. Honvéd tudott győzni 1976. szeptember 15-én 1– 0-ra Kozma Mihály góljával (a tizenhatoson belül átemelte a labdát a kissé kint álló Ivano Bordon kapus fölött), az Inter ellen, az UEFA-kupa 1. fordulójában, és abból a párharcból 2–1-es összesítéssel tovább is jutott a Honvéd.

♦  A bevezetőben említettük, hogy 2018 óta szerepel folyamatosan magyar csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján, akkor a Vidi, azóta a Ferencváros. Az eltelt nyolc évet nézve a Milan lesz a hetedik korábbi BEK/BL-győztes ellenfél: a Chelsea (2018: Chelsea–Vidi 1–0 és Vidi–Chelsea 2–2), az FC Barcelona (2020: Barcelona–FTC 5–1, FTC–Barcelona 0–3), a Juventus (2020: FTC–Juventus 1–4, Juventus–FTC 2–1), a Celtic (2021: Celtic–FTC 2–0, FTC–Celtic 2–3; 2026: Celtic–FTC 1–3), a Crvena zvezda (2022: Crvena zvezda–FTC 4–1, FTC–Crvena zvezda 2–1) és a Nottingham Forest után (2026: Nottingham–FTC 4–0). A felsorolásból is látszik, hogy magyar csapat olyan topligás (az öt legerősebb európai bajnokság valamelyikében szereplő) ellenféllel szemben, amelyik története során megnyerte már a legrangosabb sorozatot, még nem tudott nyerni főtáblás meccset. Sőt, ez a megállapítás akkor is igaz, ha 1995 óta vizsgáljuk a magyar csapatok főtáblás meccseit, és akkor is, ha csak a BL-győztes ellenfeleket nézzük (tehát csak azokat, amelyek a BL 1992–1993-as indulása óta tudták megnyerni a legrangosabb sorozatot).

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Csütörtök
18.45: AC Milan (olasz)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
21 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
23 órája

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
23 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:53

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:46

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:29

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32