TCR World Tour: Michelisz a második sorban a makaói időmérőn

Egy szabad hétvége után folytatódott a TCR World Tour kiírása, a mezőny Kína után az ikonikus Makaóba utazott, ahol a csütörtökön az első szabadedzéssel vette kezdetét a záró hétvége programja. A nyitányon Mikel Azcona volt a leggyorsabb, a spanyolt a bajnokságot vezető Yann Ehrlacher és Michelisz Norbert követte, míg a 34 pont lemaradásban lévő egyetlen kihívó, Thed Björk hetedikként kezdett.
A folytatásban az összetettben a hatodik helyet elfoglaló és Makaóba győzelmi reményekkel érkező Michelisz tört az élre, mögötte Ehrlacher és Azcona érkezett, míg Björk újabb hetedik pozícióval hangolt az év utolsó időmérőjére.
Az első szakaszban egy piros zászló és két váratlan kieső borzolta a kedélyeket: Ryan MacMillen törte össze az autóját és okozta az egyetlen megszakítást, míg az ugyancsak falazó Pepe Oriola és a 40 kg-os pluszsúlyt kapó Aurélien Comte számára is véget ért a küzdelem, utóbbi mindössze egy tizedmásodperccel maradt le a továbbjutásról.
A második szakaszban Azcona irányította magára a figyelmet, aki azt követően találta el a falat, hogy az első szegmensben leggyorsabbnak bizonyult. A Hyundai szerelőnek így volt dolga, hogy a spanyol, pilóta még vissza tudjon térni. Azcona végül ki tudott még menni a pályára, de „csak” a hetedik legjobb időt futotta meg, és a hátránya több mint másfél másodperc volt.
A pole pozíciót Néstor Girolami szerezte meg, aki három tizeddel előzte meg az előnyét 36 pontra növelő Ehrlacher-t, és először várhatja az élről a piros lámpák kialvását Makaóban. A második soron Björk és Michelisz osztozik, előbbinek mindenképpen bajnoki ellenfele előtt kellene végeznie az első futamon ahhoz, hogy életben tartsa a reményeit.
Az ötödik Ignacio Montenegro lett, majd Esteban Guerrieri, Azcona, Santiago Urrutia, Ma Csing-hua és Joshua Buchan zárta az első tízes sorát, aminek értelmében az utcai pályán először versenyző ausztrál kezdheti az élről, a részben fordított rajtrácsos második versenyt, amelyet vasárnap rendeznek meg.
Folytatás szombaton 6 óra 20 perckor a második, míg vasárnap 4 órakor a harmadik futammal.
A bajnokság állása 18 verseny után
1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 456 pont
2. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 420 pont
3. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 347 pont
4. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing Lynk & Co) 325 pont
5. Aurélien Comte (francia, Cupra) 286 pont
6. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 278 pont








