TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Joshua Buchan várhatta az élről a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos makaói versenyen, amely egyben a szezon záró eseménye volt. Mellőle Ma Csing-hua rugaszkodhatott el, a második soron Santiago Urrutia és Mikel Azcona osztozott, míg az első futamot már az első kör végén feladni kényszerülő Michelisz Norbert a hetedik helyről vágott neki a 10 körös viadalnak.
Buchan remek rajtot vett, és sikerült megtartania a vezetést, míg mögötte Ma vesztett két pozíciót annak ellenére, hogy látszólag jól rugaszkodott el. Először a csapattársa, Urrutia előzte meg őt, később Azcona indított sikeres offenzívát ellene a San Francisco-kanyarba menet a belső íven, míg Michelisz két helyet bukott.
A második helyre előrelépő Urrutia eközben a vezető Buchant kezdte támadni, és onnantól az ausztrál fókusza arra összpontosult, hogy a Lisboa-kanyar belső ívét levédje, amely az egyetlen igazi előzési hely a szűk, falakkal keretezett pályán. Noha az uruguayi mindent megtett, nem talált fogást a vetélytársán. Urrutia a hetedik körben aztán a Lisboa után próbált bevetődni, de Buchan agresszíven védekezett, és a kettős összeért egymással, ráadásul az uruguayi magára rántotta Azconát is, és újabb ütést kapott.
Urrutia az ütközés miatt bal hátsó defektet szenvedett el, aminek következtében kénytelen volt kereket cserélni, és sok pozíciót vesztett. Hasonlóan járt két körrel később Azcona is, aki a Mandarin-kanyarban lassult vissza, amivel Esteban Guerrieri útját állta, és lehetőséget biztosított Thed Björk és Ignacio Montenegro számára, hogy feljöjjön a harmadik-negyedik pozícióba.
A továbbra is vezető Buchan eközben továbbra sem lélegezhetett fel, hiszen megkapta a nyakába Mát. Az ausztrál pilótára a teljes futam során óriási nyomás nehezedett, ám végig ellenállt, és végül kevesebb mint fél másodperccel szelte át a célvonalat közvetlen üldözője, Ma előtt. Harmadikként Björk látta meg a kockás zászlót, míg az első ötös sorát Montenegro és Guerrieri zárta.
A hatodik Néstor Girolami lett, majd Max Hart érkezett, míg Michelisz a nyolcadik pozícióban fejezte be az évet, miután az utolsó körben kissé meglökte a versenyt előtte töltő újdonsült bajnokot, Yann Ehrlacher-t, aki ezt követően a falnak ütközött, és kiszorult az első tízesből, amelyet Ryan MacMillan és Lo Sze-ho egészített ki.
Ehrlacher mögött Björk és Guerrieri zárta a bajnokságot, a két Lynk & Co-versenyzőt 24 pont választotta el egymástól a végelszámolásnál, míg a hondás lemaradása 99 pont volt. Michelisz eközben 290 ponttal a nyolcadik helyen végzett. Csapattársai közül Girolami 299, Azcona 273 pontot gyűjtött össze. A Hyundai magyar versenyzője a záró futamot követően úgy értékelt, hogy a makaói hétvége kicsit olyan volt, mint az egész szezonja, de összességében boldog, és látja a pozitívumokat.
A bajnokság végeredménye
1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 484 pont
2. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 460 pont
3. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 385 pont
4. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing Lynk & Co) 334 pont
5. Ma Csing-hua (kínai, Cyan Racing Lynk & Co) 304 pont
...
8. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 290 pont

TCR World Tour: Michelisz a második sorban a makaói időmérőn







