Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

B. A. P.B. A. P.
2025.07.23. 20:10
null
Csábi József (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sportrádióban Csábi József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélgetett Edvi Lászlóval a magyar csapatok nemzetközi kupaszerepléséről.

A Bajnokok Ligájában induló Ferencvárosnak egyetlen párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy valamelyik kupasorozat főtábláján szerepelhessen. Kedden a magyar bajnoki címvédő a Noa legyőzésével tette meg az első lépést.

„Az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy nagyobb minőséget képvisel a Ferencváros. A Fradit is sok kritika éri, hogy kevés a magyar játékos, de néztem a Noa keretét, és itt sem volt sok örmény játékos. Ha ezt nézem, akkor mondhatni ez a trend. Az első félidőben lassú volt a játék, akkor a Ferencváros jobban ráerőltethette volna az akaratát a hazaiakra. A második félidőben kijött a különbség, még akkor is, ha balszerencsés góllal az örmények szereztek vezetést. Ez egy megérdemelt győzelem volt, és nem gondolom, hogy bármilyen probléma lehet a visszavágón – vélte Csábi József. – Még nincs kész a csapat, még kicsit lassú volt a játék. Nem éreztem azt a harciasságot, ami a Fradira jellemző volt. Sok jó játékos van a keretben, akik a pályán is különbséget jelentenek.”

„Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon. Egyetlen kérdőjel a Paks–Maribor párharcon van. Nem is a magyar miatt, csak nem tudom a Maribor mire lehet képes” – jósolta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK – CSÜTÖRTÖK
18.00: Arisz Limassol (ciprusi)–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Pjunik Jereván (örmény)–ETO FC (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
20.00: Paksi FC–Maribor (szlovén) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
23 órája

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04