Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

M. D.M. D.
2025.07.25. 13:15
null
Borbély Balázs (Fotó: Török Attila)
Rengeteg hibával játszotta le első tétmérkőzését a 2025–2026-os idényben az ETO FC, a nyitány így pocsékul sikerült, a Pjunik 2–1-re nyert Jerevánban, de a játék összképét tekintve még semmi sincs veszve. Ne feledjük, az örmények a labdarúgó Konferencialiga selejtezőjének első fordulójában kikaptak San Marinóban 1–0-ra, és hazai környezetben harcolták ki a továbbjutást egy 5–0-s sikerrel.

„Sajnos az első félidőben nem találtuk a játékunkat – nyilatkozta a mérkőzés után Borbély Balázs, az ETO vezetőedzője. – Görcsösen, sok hibával futballoztunk, nem tudtuk felvenni a ritmust. Ennek ellenére úgy érzem, irányítottuk a játékot, hiszen az ellenfél csak egyszer tudott helyzetet kialakítani, igaz, abból született egy gól. A tizenegyes-szituációt kissé szigorú ítéletnek gondolom. A második félidőben sikerült feljavulnunk, de az ilyen, nemzetközi szinten jóval tapasztaltabb csapat ellen több átütőerőre van szükség, különösen a kapuja előtt. Sajnos a csereként pályára lépő labdarúgók sem lendítettek a játékunkon. A visszavágóra mindenképpen javulnunk kell minden területen. Láttuk az örmény csapat erejét, és abban is biztosak lehetünk, hogy nem lesz egyszerű a hazai visszavágó. Olyan meccsre számítok, amilyen a második félidő volt: egy tömörülő, jól kontrázó gárda ellen kell sikerrel járnunk. A védelemben nagy szükségünk lesz a fegyelemre és figyelemre, a támadók esetében pedig a minőségi húzásokra.”

„A lefújást követően feszült hangulat uralkodott, de a hazafelé tartó repülőúton ez már oldódott – tette hozzá Tóth Rajmund, az ETO FC jobbhátvédje. – Nem erre a teljesítményre számítottunk magunktól, s ez persze hozta magával a rossz eredményt is. Szerintem a labdabirtoklás és a játék rendben volt, viszont a támadózónában sokkal pontosabbnak kell lennünk, a passzok és a cselek alig-alig jöttek be. Számítottunk a kontráikra, igyekeztünk ehhez igazodni, de nehéz úgy támadni, hogy hárman-négyen elöl állnak, és ha hibázunk, azonnal veszélyben a kapunk.”

KL-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
PJUNIK (örmény)–ETO FC 2–1 (1–0)
Jereván, 1500 néző
Vezette: Jasmin Sabotic (luxemburgi)
Gólszerző: Noubissi (22. – 11-esből), Kulikov (66.), ill. Miljkovics (öngól, 78.)
A visszavágót július 31-én Győrben rendezik.

Konferencialiga
2025.07.24. 19:54

Az ETO FC egygólos hátrányban térhet haza Örményországból

Az örmények kétgólos előnyben voltak, a győriek öngóllal szépítettek.

 

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Együtt erő – Pór Károly publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 23:49

Borbély Balázs: Vagyunk annyira tapasztaltak, hogy tudjuk kezelni az itteni légkört

Európa-liga
2026.09.16. 20:52

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57