Stefulj két sárga lapot is kapott, mégis a pályán maradt – videó

D. S. B.D. S. B.
2025.07.31. 19:38
null
Daniel Stefulj két sárga lapot kapott, mégis a pályán maradt (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, izgalmas mérkőzésen győzött 3–1-re az ETO FC az örmény Pjunik Jereván ellen a Konferencialiga-selejtező 2. körének visszavágóján, így a kisalföldiek a maguk javára fordították a párharcot, ám a mérkőzés tartogatott két érdekes jelenetet is Daniel Stefulj főszereplésével.

A győriek harmadik gólját Daniel Stefulj a 90+1. percben szerezte, ami után ünneplése közben levette a mezét, s ez automatikus sárga lapos figyelmeztetést eredményez, a koszovói játékvezető, Mervan Bejtullahu fel is mutatta neki a lapot. Ezt követően a mérkőzés hosszabbításában Stefulj egy keresztlabdánál véletlenül fejbe rúgta ellenfelét, ami miatt ismét sárga lapot kapott a játékvezetőtől, aki viszont piros lapot nem mutatott fel neki – a horvát hátvéd a pályán maradt a meccs végéig. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos jegyzőkönyve szerint az egyik sárga lapot Deian Boldor kapta.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
ETO FC–Pjunik Jereván (örmény) 3–1
Az első mérkőzésen: 1–2

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 20:00

A Győr hatalmas izgalmak után jutott túl a Pjunikon

Benbuali duplázott, Ocansey szépített, de Stefulj góljával kiharcolta a továbbjutást a győri csapat.

 

Legfrissebb hírek

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
6 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
6 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
9 órája

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
9 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
15 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
2026.08.11. 16:55