Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.02. 21:00
null
A Lech Poznan magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a Kl-ben (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Konferencialiga alapszakaszának csütörtöki nyitó fordulójában a Bolla Bendegúzzal felálló Rapid 4–1-es vereséget szenvedett a Lech Poznan otthonában. A Crystal Palace magabiztosan nyert a Dinamo Kijev ellen Lublinban, ezzel 19 meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát.

A Bolla Bendegúzzal a védelemben felálló, a selejtezőben az ETO FC-t búcsúztató Rapid sorsa hamar megpecsételődött a Lech Poznan otthonában: a lengyelek már a 14. percben megszerezték a vezetést Luis Palma találatával, majd a 21. percben a hondurasi légiós egy gólpasszt is kiosztott, a befejező ember ezúttal Mikael Ishak volt. A 34. percben harmadik gólját is megszerezhette volna a hazai csapat, a második gólt szerző Ishak tizenegyesét azonban hárította a Rapid kapusa, Niklas Hedl.

Nem kellett azonban sokat várni a Lech Poznan harmadik góljára, az első félidő hosszabbításában ugyanis Taofeek Ismaheel is betalált, így a szünetben a vártnál jóval simábban, 3–0-ra vezetett a hazai együttes.

A második félidőben Andrija Radulovics révén ugyan szépítettek az osztrákok, de nem sokkal később Leo Bengtsson visszaállította a csapatok közti háromgólos különbséget, és ki is alakította a végeredményt. Bolla végigjátszotta az összecsapást. 4–1


A kora esti program talán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán a Premier League-ben nagyszerű formában futballozó, és 35 év után először nemzetközi kupában induló Crystal Palace az európai kupaporondon nagy rutinnal rendelkező Dinamo Kijevvel találkozott idegenben, az ukrajnai háborús helyzet miatt Lublinban.

Az Európa-ligából történt kizárása miatt a Konferencialigába átsorolt Palace végig jobban játszott ellenfelénél, és a 31. percben Daniel Munoz fejesével megérdemelten szerezte meg a vezetést. A folytatásban is maradt fölényben az angol együttes, amely két újabb gólt is szerzett – a dolgok szépséghibája volt volt, hogy VAR-vizsgálat után mindkettőt érvénytelenítette a játékvezető.

Az 58. percben viszont már semmi sem mentette meg a Dinamót a második kapott góltól: Yéremy Pino nagyszerű cselsorozata után Eddie Nketiah növelte kettőre csapata előnyét. A 76. percben Borna Sosát második sárga lap után még kiállította a játékvezető, de ez a lényegen már nem változtatott, a Palace megtartotta kétgólos előnyét és minden sorozatot figyelembe véve sorozatban 19. meccse maradt veretlen. 0–2

KONFERENCIALIGA 
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Dinamo Kijev (ukrán)–Crystal Palace (angol) 0–2 (D. Munoz 31., Nketiah 58.)
Kiállítva: Sosa (76., Crystal Palace)
Lech Poznan (lengyel)–Rapid Wien (osztrák) 4–1 (Palma 14., Ishak 21., Ismaheel 45+2., Bengtsson 77., ill. Radulovics 64.)
Rayo Vallecano (spanyol)–Shkendija (északmacedón) 2–0 (U. López 28., F. Pérez 32.)
Omonia (ciprusi)–Mainz (német) 0–1 (Amiri 75. – 11-esből)
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Hamrun Spartans (máltai) 1–0 (Jesús Imaz 57.)
Kiállítva: Mbong (62., Hamrun)
Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)–Lincoln Red Imps (gibraltári) 5–0 (Bilbija 12., Dujmovic 21., Jakovljevic 40., Damascan 69., Mikic 85.)
Kuopion PS (finn)–Drita (koszovói) 1–1 (Parzyszek 74., ill. Dabiqaj 80.)
Lausanne (svájci)–Breidablik (izlandi) 3–0 (Lakweiry 7., Bair 11., G. Diakité 33.)
Noa (örmény)–HNK Rijeka (horvát) 1–0 (Mulahusejnovic 6.)
Kiállítva: Jankovic (30., Rijeka)
KÉSŐBB
21.00: Fiorentina (olasz)–Sigma Olomouc (cseh)
21.00: Slovan Bratislava (szlovák)–Strasbourg (francia)
21.00: Legia Warszawa (lengyel)–Samsunspor (török)
21.00: Sparta Praha (cseh)–Shamrock Rovers (ír)
21.00: Celje (szlovén)–AEK Athén (görög)
21.00: Aberdeen (skót)–Sahtar Doneck (ukrán)
21.00: Raków Czestochowa (lengyel)–Universitatea Craiova (román)
21.00: AEK Larnaca (ciprusi)–AZ (holland)
21.00: Shelbourne (ír)–Häcken (svéd)

 

Legfrissebb hírek

Baráth Péterrel a soraiban győzött Raków a Konferencialigában, Kovacevic-mesterhármas Celjében

Európa-konferencialiga
1 perce

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

A Crystal Palace lesz a Liverpool ellenfele a Ligakupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.09.25. 08:39

„Elragadtak az érzelmek” – Ekitiké elnézést kért meggondolatlan piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.09.24. 12:26

Bolla már a hétvégi bécsi derbin is játszhat

Légiósok
2025.09.23. 12:56

Bolla sérülés miatt nem játszott, de nincs veszélyben a vb-selejtező

Magyar válogatott
2025.09.22. 17:54

Mezskandalum – anno – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:57
Ezek is érdekelhetik