Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2025.11.28. 13:25
null
Kevesebb mint öt hónap után megköszönték Peter Stöger munkáját (Fotó: Getty Images)
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő SK Rapid hivatalos honlapján bejelentette, hogy menesztette Peter Stöger vezetőedzőt, ahogyan annak segítőjét, Thomas Sagedert is.

Az egykor a Ferencvárost is irányító Peter Stöger távozása szinte borítékolható volt, hiszen a bécsi Rapid a legutóbbi 12 mérkőzéséből nyolcat elveszített, a remélt javulás pedig a válogatott szünet után sem következett be: a csapat kikapott hazai bajnokin a GAK-tól, valamint a Konferencialigában a Baráth Pétert foglalkoztató Rakówtól is.


A klub tájékoztatása szerint ideiglenesen Stefan Kulovits veszi át Stöger helyét a kispadon, a vezetőség pedig már dolgozik az állandó utód megtalálásán.

A Rapidnak a magyar válogatott Bolla Bendegúz alapembere, ebben az idényben 25 mérkőzésen egy gólt szerzett és két gólpasszt jegyzett.

KONFERENCIALIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Raków (lengyel)–Rapid (osztrák) 4–1 (Brunes 27. – 11-esből, Diaby-Fadiga 40., 51., 53., ill. Antiste 75.)

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
4 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26