Konferencialiga: hiába a lengyel tini triplája, hosszabbításban továbbment a Fiorentina

Akárcsak az idegenben 3–0-ra megnyert mérkőzésen, a visszavágón is szupertartalékosan állt ki a Fiorentina a Jagiellonia ellen, s ezúttal nagyon ráfázott: a lengyelek középpályása, Bartosz Mazurek az első félidőben szerzett két gólja után a 49. percben is bevette Luca Lezzerini kapuját, ledolgozva az első összecsapáson összeszedett tetemes hátrányt – a 19 éves játékosnak eddig összesen egy felnőttgól jött össze...
A firenzeiek mestere, Paolo Vanoli a szünetben pályára küldte David De Geát és Jack Harrisont, majd megérkezett Manor Szolomon, Moise Kean, Albert Gudmundsson és Nicolo Fagioli is, de a továbbjutást érő gólt nem sikerült megszerezniük a házigazdáknak – a háromgólos vezetés hosszabbítást ért a lengyeleknek. A ráadás második félidejében kiderült, hogy bejöttek a firenzei edző cseréi: előbb Fagioli rúgott hatalmas gólt, majd Kean is beköszönt, Jesus Imaz pedig megszerezte a látogatók negyedik gólját is. A 4–2-es vereségével a Fiorentina továbbjutott, a meccs hőse mégis egy lengyel tinédzser volt.
Már az első félidő felénél 2–0-ra vezetett a Celje a koszovói Drita ellen – az első felvonást idegenben nyerte meg 3–2-re a szlovén listavezető –, s noha a vendégcsapat viszonylag gyorsan válaszolni tudott, a szünetre már ismét két góllal mentek a hazaiak, így a második meccsen is 3–2-es szlovén siker született.
Rijekában a ciprusi Omonia alaposan ráijesztett a házigazda horvátokra, a 13. percben ugyanis ledolgozta odahaza összeszedett egygólos hátrányát. Ezzel azonban el is lőtte puskaporát, a második félidőben a vendéglátók Toni Fruk duplájával megfordították a meccset, és 3–1-re nyertek.
Nem okozott gondot a továbbjutás a török Samsunspornak, amely 1–0-s idegenbeli sikere után otthon 4–0-ra kiütötte az északmacedón Skendiját, szintén kettős győzelemmel jutva be a tizenhat közé.
KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Fiorentina (olasz)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 2–4 (Fagioli 107., Kean 114., ill. Mazurek 23., 45+3., 49., J. Imaz 118.) – hosszabbítás után
Kiállítva: Vital (120., Jagiellonia)
Továbbjutott: a Fiorentina, 5–4-es összesítéssel
Samsunspor (török)–Skendija (északmacedón) 4–0 (Ntcham 53. – 11-esből, Ndiaye 71., Marius 79., 90+2.)
Továbbjutott: a Samsunspor, 5–0-s összesítéssel
Celje (szlovén)–Drita (koszovói) 3–2 (Seslar 19., 43. – a másodikat 11-esből, Hrka 23., ill. Bl. Krasniqi 26., Dabiqaj 51.)
Továbbjutott: a Celje, 6–4-es összesítéssel
HNK Rijeka (horvát)–Omonia Nicosia (ciprusi) 3–1 (Fruk 52., 67., Adu Adjei 79., ill. Tankovic 13.)
Továbbjutott: a Rijeka, 4–1-es összesítéssel
KÉSŐBB
21.00: Lech Poznan (lengyel)–Kuopion PS (finn)
Az első mérkőzésen: 2–0
21.00: AZ (holland)–Noa (örmény)
Az első mérkőzésen: 0–1
21.00: Crystal Palace (angol)–Zrinjski Mostar (bosnyák)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.00: Lausanne-Sport (svájci)–Sigma Olomouc (cseh)
Az első mérkőzésen: 1–1








