A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert pályaválasztóként a Kl-ben

M. B.M. B.
2026.04.09. 23:08
Bedarálta a Fiorentinát a Crystal Palace (Fotó: Getty Images)
Nem túlzás azt mondani, hogy a hazai csapatoknak állt a zászló a labdarúgó Konferencialiga csütörtökön játszott negyeddöntőiben.

CRYSTAL PALACE–FIORENTINA

Az első percek olasz mezőnyfölénye után magához ragadta a kezdeményezést az angol csapat, majd Jean-Philippe Mateta az első félidő derekán tizenegyesből a vezetést is megszerezte a Palace-nak. A szerzett gólra még rá tudott tenni egy lapáttal Oliver Glasner csapata, s míg Mateta ziccerét védte De Gea, addig a kipattanót Tyrick Mitchell már belőtte, megduplázva a londoniak előnyét. A fordulás után az angolok visszavettek a tempóból, így kiegyenlítettebb lett a meccs, de Piccoli fejesét leszámítva (amelyet Henderson védett) nem tudott igazi helyzetet kidolgozni a firenzei csapat – ellenben Ismaila Sarr a mérkőzés legvégén még gólt tudott fejelni, feltéve az i-re a pontot. A Crystal Palace tehát érvényesítette a papírformát, tekintélyes előnnyel várva a firenzei visszavágót. 3–0

MAINZ–STRASBOURG

Alaposan bekezdett a hazai közönség hangos támogatását élvező Mainz, az első 20 perc után már 2–0-s előnyben volt. A 11. percben a japán Szano Kaisu kényszerítőzött honfitársával, Kavaszaki Szotával, majd 22 méterről kapura tekert – a labda egy védő lábán gellert kapott, s védhetetlenül hullott a bal felső sarokba. Nyolc perccel később Nebel szögletére Stefan Posch érkezett, majd kapásból, 11 méterről zúdította a labdát a kapu bal oldalába. A folytatásban is a németek jártak közelebb a gólszerzéshez, s csupán a szerencsének köszönhette az elzászi csapat, hogy nem háromgólos hátrányban vonult a szünetre.

A fordulás után az első lehetőség a Mainzé volt, majd a másik oldalon Enciso került ziccerbe – már kérdés, hogy a paraguayi nem tudott túljárni Batz eszén. A 74. percben óriási lehetőséget szórakoztak el a vendégek: Barco tíz méterről a kapufát találta el, Moreira ismétlését Batz oldalra ütötte, az újra beívelt labdát pedig Godo a kapu mellé fejelte. Négy perccel később eldönthették volna a lényegi kérdéseket a németek, de Kohr átlövését védte Penders, Sieb ismétlése meg a gólvonallal párhuzamosan zúgott el a kapu előtt. A lefújás után tömegjelenet alakult ki a pályán, így paprikás hangulatú visszavágóra van kilátás. 2–0

SAHTAR DONECK–AZ ALKMAAR

A gól nélküli első félidő után magához ragadta az irányítást az ukrán együttes Krakkóban, de a Kovács Bendegúzt a kispadra nevező hollandok sokáig tartották magukat. A jeget Pedrinho törte meg, a aki a 72. percben 17 méterről bődületesen nagy gólt ragasztott a jobb felsőbe, Zoetnek semmi esélye nem volt. A kapott gól megfogta az Alkmaart, és az utolsó tíz percben Alisson két perc alatt kétszer is beköszönt, így Arda Turan brazilokkal teletűzdelt csapata megnyugtató előnnyel várhatja a hollandiai visszavágót. 3–0

KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Sahtar Doneck (ukrán)–AZ Alkmaar (holland) 3–0 (Pedrinho 72., Alisson 81., 83.)
Crystal Palace (angol)–Fiorentina (olasz) 3–0 (Mateta 24. – 11-esből, Mitchell 31., I. Sarr 90.)
Mainz (német)–Strasbourg (francia) 2–0 (Szano 11., Posch 19.)
Rayo Vallecano (spanyol)–AEK Athén (görög) 3–0 (Ahomas 2., U. López 45+2., Palazón 74. – 11-esből)
A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

Gudelj távoli bombája egy pontot ért a Getafének Romániában, pirotechnika miatt félbeszakadt meccsen kapott ki az Ajax

Konferencialiga
2026.10.15. 21:00

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2026.10.15. 13:25

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
2026.10.14. 16:00

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.13. 16:00