Silye Erik a Panathinaikosz ellen nem szeretne belefutni a késbe

Z. A.Z. A.
2026.07.21. 12:04
null
Silye Erik úgy érzi, a felkészülés rendben volt (Fotó: Paksi FC)
Csakúgy, mint az előző két esztendőben, ezúttal is a nemzetközi porondon játssza az idény első tétmeccsét a Paksi FC: csütörtökön 20 órától a Konferencialigában a húsz görög bajnoki címmel büszkélkedő Panathinaikosz vendégeskedik Pakson.

Ez már a célegyenes: Bognár György vezetőedző hétfőn újra a megszokott környezetben tartott (két) edzést a paksi labdarúgóknak, s már a finomhangolás zajlik a Panathinaikosz elleni, csütörtökön 20 órakor kezdődő összecsapás előtt. Az előző hetet ausztriai edzőtáborban dolgozta végig a keret, három felkészülési meccset is játszott, és bár az Austria Wien elleni főpróba 4–1-es vereséget hozott, a tervezett munkát sikerült elvégezni.

„Jól sikerült a tábor első két meccse, négy nullára győztünk a Hapoel Ramat Gan, majd öt háromra a Slaven Belupo ellen, és bár utána az Austria Wientől három góllal kikaptunk, annak a párharcnak is megvolt a tanulsága… – mondta lapunknak a paksiak szélsője, Silye Erik. – Egy ilyen találkozónál sohasem lehet tudni, melyik csapat hol tart a felkészülésben, Bognár György mondta is az öltözőben, a bécsiek elleni vereségből többet tanulhatunk, mint az izraeliek elleni fölényes győzelemből. Hogy mennyire várom a csütörtöki Konferencialiga-mérkőzést? Nagyon, hosszú volt a hathetes felkészülés, az előző években elszoktunk ettől. Nyilván tisztában vagyunk azzal, nem mi vagyunk az esélyesek, a Pana­thinaikosz kerete sokkal értékesebb, de ez egyben azt is jelenti, hogy nyomás nélkül futballozhatunk. Arra számítunk, hogy a görög csapat idegenben is megpróbálja a stílusát ránk erőltetni, irányítani akarja a játékot, szeretné már az első meccsen eldönteni a párharcot. Két évvel ezelőtt a Román Kupa-győztes Corvinul ellen belefutottunk a késbe, amikor mi is már az első találkozón el akartuk dönteni a továbbjutást, úgyhogy megtanultuk, mindig két mérkőzésben kell gondolkodni, szóval szoros meccset akarunk játszani!”

Hogy nem átlagos hetük van a paksiaknak, arról árulkodik, hogy három nappal a Panathinaikosz vendégjátéka után a bajnokság első fordulójában a Ferencvárost fogadják.

„Két jó hangulatú mérkőzéssel indítunk, abból csak profitálhatunk, hogy már az első pillanattól kezdve pörögni kell – folytatta Silye Erik. – Az előző idényekben magasra tettük a lécet, kicsit sem szeretnénk lejjebb adni. A bajnokságban ott akarunk lenni az élmezőnyben, a Magyar Kupában jó lenne ismét eljutni a döntőig, de nagyon fontos az is, hogy a nemzetközi mérkőzéseink is rendben legyenek.”

Konferencialiga
2026.07.20. 14:33

Sorsoltak a Konferencialigában: a Ferencvárosnak a DAC is ellenfele lehet, ha nem jut tovább az El-ben

Az ETO FC re a Vardar vagy a Riga, a Paksra a Spartak Trnava vagy a CSZKA 1948, a Debrecenre a Polisszja vagy a dán Köbenhavn vár a selejtező 3. körében.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FŐÁG
Csütörtök, 20.00: Paksi FC–Panathinaikosz (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

Legfrissebb hírek

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04