Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2026.11.03. 11:51
null
Habib Maiga (Fotó: Dömötör Csaba)
Súlyos sérülése miatt 42 mérkőzést hagyott ki Habib Maiga, aki az MTK Budapest elleni két fejes góljával, valamint a Paks elleni kiemelkedő mezőnymunkával bizonyította, hogy ismét fontos szerepet tölthet be a Ferencvárosban – és a nemzetközi porondon is hasznos lehet.

Új igazolással ér fel a Ferencvárosnál a visszatérő Habib Maiga. Az elefántcsontparti középpályás 2025. augusztus 12-én a Ludogorec ellen 3–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-selejtező hosszabbításában szenvedett súlyos sérülést. Alighanem sokszor lepörgette magában, miért kellett háromgólos vezetésnél a szögletzászlónál őrizgetnie a labdát, hiszen az ottani ütközés következtében hosszú időre megbicsaklott a pályafutása – csakhogy a történteken már hiába rágódik. A Transfermarkt adatbázisa szerint 42 mérkőzésről maradt le, az új idényben először szeptember 12-én, a DEAC elleni kupatalálkozón jutott lehetőséghez, azóta pedig egyre több szerepet kap. Hogy ennyi kihagyás után ismét hasznos tagja a csapatnak, korántsem magától értetődő, 30 évesen ugyanis nem mindenki tud visszakapaszkodni arra a szintre, amelyet korábban megütött.

A bajnokságban eddig háromszor lépett pályára, valamennyiszer kezdőként, összesen 226 percet játszott. Először a Kisvárda ellen kapott lehetőséget, igaz, az 1–1-re végződött mérkőzés nem sikerült jól neki – a hazaiak vezető gólját megelőzően elveszített egy párharcot. Ugyanakkor még ezen a gyengébb mérkőzésen is feltűnő volt, hogy a megszokottnál többször felér a kapu elé, egyik fejesénél a kapufa mentette meg a Kisvárdát.

A gyengébb teljesítmény szemlátomást nem szegte kedvét, egy héttel később az MTK Budapest ellen lapunk a mérkőzés legjobbjának választotta. Az 5–0-ra megnyert örökrangadón a 15. és a 20. percben is fejjel talált be a kék-fehérek kapujába, profi pályafutása során először szerzett két gólt egy meccsen. A vasárnapi, Paks elleni 2–0-s győzelem során a mezőnymunkáját lehetett kiemelni. A számok önmagukért beszélnek: mind a hét földi párharcát megnyerte, az ellenfél térfelén 94 százalékos pontossággal passzolt, hatszor szabálytalankodtak vele szemben, illetve hatszor szerzett labdát. Emellett bemutatott egy fontos tisztázást, egy blokkolást, s beszédes, hogy egyszer sem tudták csellel elvinni mellette a labdát – nagyjából ezt várja az ember egy megbízható védekező középpályástól, aki képes biztosítani a társak mögötti területet, és a nehezebb pillanatokban is megnyugtató a jelenléte.

Borbély Balázs vezetőedző az Európa-ligában is számol vele, a Viktoria Plzen és a Torreense ellen egyaránt csereként küldte pályára. Beállítása akkor lehet különösen hasznos, amikor a Ferencvárosnak nagyobb védekezésbeli stabilitásra van szüksége, ezért a nemzetközi porondon is fontos feladatok várhatnak rá – akár csütörtökön Milánóban a világhírű AC Milan ellen is. 

Korábban már bizonyította, hogy az NB I legjobbjai közé tartozik labdaszerzésben, megelőző szerelésben és védekező fejpárbajban, és ha fokozatosan visszanyeri a korábbi ritmusát, a zöld-fehérek sokat nyerhetnek azzal, hogy ismét rendelkezésre áll. A fiatal szurkolók szívébe már belophatta magát, hiszen a meccsek után mosolyogva fényképezkedik a gyerekekkel, autogramokat oszt, sőt a felszerelését is elajándékozza – a pályán azonban aligha találkoznak vele szívesen az ellenfelek…

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Csütörtök
18.45: AC Milan (olasz)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
2 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
19 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 19:25

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 18:57

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46