Szendrei Ákos nehéz öröksége: Bárány Donátot kell pótolnia

NEM LESZ KÖNNYŰ pótolnia a DVSC-nek a holland ADO Den Haaghoz szerződő csatárt, Bárány Donátot, a Loki vezetősége próbálkozik: a klub megszerezte a Paksi FC-től Szendrei Ákost.
„Örültem a debreceni lehetőségnek, úgy érzem, a klubváltás előrelépés számomra – mondta lapunknak Szendrei Ákos, a DVSC 23 éves csatára. – Zökkenőmentesen ment minden, kedden már az első edzésemen is részt vehettem, és már az itt töltött néhány óra alatt is megtapasztalhattam, hogy a debreceni öltözői hangulat remek, összetartó a társaság. Persze, ellenfélként már sok DVSC-játékossal találkoztam, de csak Cibla Flóriánnal szerepeltem egy csapatban, még Mezőkövesden. A klubvezetőség sokat dolgozott azért, hogy akár már csütörtökön pályára léphessek, szerencsére sikerült elintézni, így a Pjunik Jereván elleni Konferencialiga-mérkőzésen talán már játszhatok is. Nagyon várom a meccset, jó lenne góllal bemutatkozni. Hogy nehéz örökség-e Bárány Donát után a csatársorban szerepelni? Nos, a helyi kedvencről van szó, akit imádnak a szurkolók, de szeretném a saját utamat járni, nem akarom senkihez hasonlítani magam. Dolgozik bennem a bizonyítási vágy, meg akarom mutatni, hogy sokra vagyok képes – készen állok rá. Akár csatárként, akár szélsőként számítanak rám, mindkét poszton jól érzem magam.”
Szendrei Ákos az előző bajnoki idényben hat bajnoki gólt szerzett és két gólpasszt adott, miközben tavaly szeptember elején, a Paksi FC II–Dombóvár (2–1) NB III-as bajnokin eltört a lábközépcsontja, s így majd’ három hónapot kellett kihagynia.
„Nem vagyok elégedetlen az előző idényben mutatott teljesítményemmel, de elégedett sem, mindig többre vágyom. A lábtörés nagyon bántott, hiszen addig jól ment a játék, de ez már a múlt, nem tudjuk megváltoztatni… Előretekintek, célom, hogy hamar bebizonyítsam, érdemes volt szerződtetni.”
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
FŐÁG
Csütörtök, 18.00: Debreceni VSC–Pjunik Jereván (örmény) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!








