Hiába igyekeztek Rui Costáék, csak kapufákig jutottak, így kiestek

2007.04.12. 23:20
Az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóján nem tudta ledolgozni idegenben összeszedett egygólos hátrányát a portugál Benfica a spanyol Espanyol ellen. Miután hazai pályán gólnélküli döntetlenre végzett a visszavágón, hiába rúgott idegenben két gólt is, a portugál gárda búcsúzott a sorozattól.
Rui Costáék hiába iparkodtak, nem tudtak túljárni Iraizoz kapus eszén, ha pedig mégis, akkor ott volt a kapufa
Reuters
Rui Costáék hiába iparkodtak, nem tudtak túljárni Iraizoz kapus eszén, ha pedig mégis, akkor ott volt a kapufa
Rui Costáék hiába iparkodtak, nem tudtak túljárni Iraizoz kapus eszén, ha pedig mégis, akkor ott volt a kapufa
Reuters
Rui Costáék hiába iparkodtak, nem tudtak túljárni Iraizoz kapus eszén, ha pedig mégis, akkor ott volt a kapufa

Szavazás

Ki nyeri 2007-ben az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
A Benfica az első mérkőzésen, Barcelonában 3-2-s vereséget szenvedett az Espanyoltól, a két rúgott gól nagyon jó kilátásokkal kecsegtette őket a továbbjutást illetően, hiszen hazai pályán már egyetlen rúgott góllal is elődöntőbe léphettek volna.

Ennek megfelelően támadólag lépett fel a hazai csapat, de a spanyolok egyáltalán nem tették meg nekik azt a szívességet, hogy kapujuk elé visszahúzódva kizárólag előnyük megtartására törekedjenek.

Az első komolyabb helyzetet példának okáért a vendégek hozták össze: Pandiani csinált meg egy szép visszacselt a baloldalon, majd amikor mindenki beadást vár, ő kapura tekert: labdája a hosszú oldalon, a kapufáról pattant ki a mezőnybe.

Érezték a portugálok: ez ide kevés lesz. Legjobb formában lévő, és talán legjobb emberük, Simao Sabrosa lőtt balról keresztben el a kapu előtt, centiméterekkel célt tévesztve.

A 20. percben Iraizoz tolt bele bravúrral egy veszélyesen kanyarodó hazai szöglet utáni fejesbe, amelyről így centikkel maradt le David Luiz.

Az indulatoktól, durva szabálytalanságoktól sem mentes első félidő utolsó percében a vendégek kapusa, Iraizoz bátor kifutással mentett ajtó-ablak helyzetben Miccoli előtt. Tegyük hozzá: azért a szerencsével sem állt hadilábon a hálóőr.

Miccoli révén hazai helyzettel kezdődött a második félidő, amelyben a portugálok egyre jobban fokozták a nyomást a vendégek kapujára. A hajrát megelőzően két zúgó kapufát is lőttek, miközben Iraizoz bravúrok sokaságát mutatta be. A kapust a szerencséje továbbra sem hagyta el…

Nem úgy a vendéglátókat: Miccoli és Rui Costa lövésénél már tulajdonképpen verve volt a vendégek és a meccs legjobbja, de a kapufa kisegítette.

Az utolsó percekben már altatott a barcelonai egylet, amely a második félidő végén kizárólag a kontrákban bízott. Igaz, azok némelyike potenciális gólveszélyt jelentett, de a hazaiak megúszták kapott gól nélkül.

Miként a vendégek is, és ennek a továbbjutás szempontjából a spanyolok örülhettek, akik az elődöntőben a német Werder Bremennel találják szembe magukat. Utóbbiaknak nem lesz ismeretlen a mostani kupasorozatban a barcelonai utazás, lévén az FC Barcelona ellen játszhattak még az ősszel, igaz még a BL-ben.

UEFA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
FC Benfica (portugál) - RCD Espanyol (spanyol) 0-0
Tj. az Espanol, 3-2-vel
Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
2026.09.22. 17:02

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

US Open: Szabalenka a könnyeivel küzdött, de a végén nevetett

Tenisz
2026.09.08. 22:23

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2026.08.16. 15:36

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
2026.08.11. 22:33

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20