Történelmi spanyol siker: összesítésben négy góllal a négy között

2007.04.12. 23:40
Az UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóján a spanyol Osasuna hazai pályán 1-0-ra verte a német Leverkusent. Előbbi egylet a klub fennállásának legnagyobb nemzetközi sikerét aratva először jutott nemzetközi kupában a legjobb négy közé. Ellenfele az elődöntőben a sorozat címvédője, a szintén spanyol Sevilla lesz.
A visszavágón gólt szerző Juanlu (Osasuna, jobbra) Gonzalo Castróval küzd (Leverkusen)
Reuters
A visszavágón gólt szerző Juanlu (Osasuna, jobbra) Gonzalo Castróval küzd (Leverkusen)
A visszavágón gólt szerző Juanlu (Osasuna, jobbra) Gonzalo Castróval küzd (Leverkusen)
Reuters
A visszavágón gólt szerző Juanlu (Osasuna, jobbra) Gonzalo Castróval küzd (Leverkusen)

Szavazás

Ki nyeri 2007-ben az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
A negyeddöntők közül a továbbjutást illetően tulajdonképpen egyetlen mérkőzésre mondhattuk azt, hogy előre lefutott, mégpedig az Osasuna-Leverkusen párharcra, hiszen az első mérkőzésen a spanyolok idegenben tudtak három találatot szerezve háromgólos előnyre szert tenni.

Ennek megfelelően nagy iramot, de nem sok, sőt mondhatjuk, semmilyen izgalmat nem hozott a visszavágó, amelyet mindkét együttes inkább már csak kötelező jelleggel tudott le.

Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott a mérkőzés, amelyen a házigazdák nem igazán strapálták magukat, ellenben a vendégekkel, akik legalább megpróbálták megbosszulni a múlt heti kínos hazai vereséget.

A kicsit leült hazaiak ellen helyzetek is ki tudtak dolgozni a vendégek, de gólig nem jutottak a jó iramú összecsapáson.

A képlet tulajdonképpen a második felvonásban sem sokkal változott, eltekintve attól, hogy azért a helyzetekig ugyancsak eljutó spanyolok megszerezték a vezetést.

Soldado pazar keresztlabdájáról Adler maradt le, érkezett viszont Juanlu, aki megszerezte csapata első, és amint később kiderült, a mérkőzés egyetlen találatát.

A német együttes a két találkozó egyikén sem tudott gólt rúgni a spanyol első osztály 14. helyén szerénykedő ellenfelének, amely teljesen megérdemelten harcolta ki a továbbjutást és játszhat elődöntőt a címvédő ellen.

UEFA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Osasuna – Leverkusen 1-0
G.: Juanlu 62.
Tj. az Osasuna, 4-0-lal
Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
2026.09.22. 17:02

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

US Open: Szabalenka a könnyeivel küzdött, de a végén nevetett

Tenisz
2026.09.08. 22:23

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 21:35

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2026.08.16. 15:36