A Liteksz bízik óvása elfogadásában

2010.08.28. 16:35
null
A bolgárok bíznak benne, a pályán elért eredményt megsemmisítik (Fotó: Balázs Bence)
A Liteksz Lovecs gazdasági igazgatója, Velicsko Dihonov egy bolgár sportportálnak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy óvásuk után az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) versenybizottsága számukra kedvező döntést hoz, és Máté Péter jogosulatlan szereplése miatt az Európa-liga főtábláján folytathatja csapata a szereplést.

 

A topsport.ibox.bg beszámol róla, hogy a magyar csapat jogosulatlanul szerepeltette Máté Pétert a mérkőzésen, és a megszólaltatott lovecsi klubvezető szerint jövő héten döntés születhet az ügyben.

„Jövő hét közepéig mindenképp várnunk kell óvásunk ügyében az UEFA döntésére. Reméljük, hogy jóváhagyják a benyújtott papírokat, és akkor elfogadjuk az európai szövetség döntését” – mondta Dihonov, aki utalt rá, nehéz kiszámítani, hogy mi lesz az UEFA álláspontja az ügyben.

„Nem tudom, hogy mi lehet a büntetés a Debrecen számára, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mi folytathatjuk a csoportkörben” – reménykedett a klubvezető.

Mint közismert – és a Debrecen labdarúgócsapata már közleményében is elismerte –, Máté Péter jogosulatlanul szerepelt a Liteksz elleni, amúgy 2–1-re megnyert El-selejtező-visszavágón, a védő ugyanis nem volt nevezve az Európa-ligára. Az UEFA ugyanakkor az esettől függetlenül pénteken már megtartotta a főtábla sorsolását, amely során a Loki a holland PSV-vel, az olasz Sampdoriával és az ukrán Metaliszt Harkivval került egy kvartettbe. Hogy lejátszhatja-e mérkőzéseit, az azonban még kérdéses.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46