El, I-csoport: a Harkiv edzője nem emlékszik hasonló különbségű győzelemre

Vágólapra másolva!
2010.09.16. 23:56
Miron Markevics, az Európa-ligában a Debrecent 5–0-ra kiütő Metaliszt Harkiv vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatót követően elmondta, nem emlékszik hasonló különbségű győzelemre a nemzetközi porondon, amelyet elért csapatával.

„Nehezen indult a mérkőzés, de az első gól után egészen megnyugodtunk – kezdte mondandóját Miron Markevics. – A kiállítás pedig egészen jól jött nekünk. Nem emlékszem ilyen különbségű győzelemre, a Metaliszt történelmi sikert ért el ma este. Nem számít, hogy brazil szamba volt, amit ma este láttunk, vagy éppen magyar csárdás, a lényeg a győzelem. A nemzetközi színtéren nagyon szép győzelmet arattunk, a következő feladat az lesz, hogy a hazai bajnokságban is jól szerepeljünk.”

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58
Ezek is érdekelhetik