Európa-liga: fellebbezett a Liteksz, de maradt a DVSC pénzbüntetése

2010.09.07. 19:06
A bolgár Liteksz Lovecs fellebbezett az UEFA első fokú ítélete ellen a Máté Péter ügyében hozott döntés után, ám a fegyelmi bizottság nem változtatott eredeti határozatán – olvasható a magyar bajnok honlapján, a dvsc.hu-n.

Mint ismert, augusztus 31-én az UEFA fegyelmi bizottsága elutasította a Liteksz Lovecs óvását, amelyet a bolgárok azért nyújtottak be, mert az El-selejtező visszavágóján Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy neve a 25-ös El-listán nem szerepelt. Az európai szövetség akkor helybenhagyta a pályán elért eredményt, a DVSC-t pedig 15 ezer euróra büntette.

A döntés ellen a bolgároknak három napjuk volt fellebbezni, és ezzel a lehetőséggel éltek is. Az UEFA a mai napon tárgyalt ismét, és hozott végleges döntést: ahogy arra számítani lehetett, másodfokon is elutasította a lovecsiek óvását, így a hajdúsági egyesület nyugodtan készülhet az Európa-liga csoportkörére, ahol a holland PSV, az olasz Sampdoria és az ukrán Metaliszt Harkiv lesz az ellenfele.
 
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
9 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26