El: Mindent megtettünk, a PSV a legjobb a csoportunkban - Herczeg

2010.11.05. 07:17
Címkék
Mint ismeretes, a PSV tegnap az Európa-ligában hazai pályán 3–0-ra győzött a Debrecen ellen. A vendégek szakvezetője, Herczeg András elmondta, nem tudja hibáztatni a játékosait, jobb csapattól kaptak ki.

„A csapat mindent megpróbált, de a PSV egyszerűen jobb volt” – kezdte a 3–0-s vereséget követő értékelését a DVSC klubmenedzsere, Herczeg András.

„A második félidő elején akadtak lehetőségeink, de ezeket nem tudtuk kihasználni. Ennek ellenére nem tudom hibáztatni a futballistáimat, mert a PSV nagyon jól játszott, szerintem a holland gárda a legerősebb a csoportban” – tette hozzá a szakvezető a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

Egyéb egyéni
4 perce

Megmenthető még a bajnoki cím? Nem kísérletezik a Real Madrid a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
11 perce

A dél-amerikai szövetség Infantinót támogatja a FIFA elnökválasztásán

Minden más foci
19 perce

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
24 perce

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
56 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
59 perce

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
1 órája

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik