El: Nem ijedhetünk meg, és akkor nem lesz gond - Varga József

Vágólapra másolva!
2010.11.04. 13:52
Varga József, a DVSC-TEVA középpályása amondó, a hajdúságiaknak nem szabad megijedniük a PSV otthonában, és akkor nem lehet különösebb gond a mérkőzésen – olvasható a Debreceni VSC hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n.

„Budapesten jól kezdtük a mérkőzést, támadásban is ott voltunk, vezetést is szereztünk, egy kapufát is rúgtunk. Nem volt túl jó, hogy a PSV hamar egyenlített, és a szünetre döntetlennel mentünk, mert előnnyel nyilván jobb lett volna. A második félidőben hiába védekeztünk jól, egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést a hollandok" – emlékezett vissza a két héttel ezelőtti budapesti mérkőzésre Varga József.

„A visszavágó nehezebb lesz, hiszen idegenben lépünk pályára, a PSV nyilván hazai pályán másabb futballt játszik, de nekünk nem szabad megijednünk! Ugyanúgy kell fellépnünk, mint Genovában, és akkor szerintem nem lesz különösebb gond. Bízom benne, hogy jó eredményt tudunk elérni, de ehhez kell, hogy fegyelmezetten védekezzünk, és bátran játszunk, mint a Sampdoria ellen Genovában, és otthon a PSV ellen" – jelentette ki a válogatott középpályás.

A PSV–Debreceni VSC találkozót a Story TV4 élőben közvetíti csütörtökön 21.05 órától!

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
22 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:28

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik