Európa-liga: Szakály Péter szerint ennyivel jobb csapat a PSV

2010.11.05. 19:44
Címkék
Az Európa-liga csoportkörében a PSV otthonában 3–0-ra kikapó DVSC-TEVA középpályása, Szakály Péter a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, hősiesen védekeztek az első kapott gólig, és bár voltak lehetőségeik, Dzsudzsák Balázs csapata ennyivel jobb, mint sajátja.
„A PSV a bajnokságban legutóbb hazai pályán kikapott 1–0-ra, és mindenképpen javítani akartak, így számítani lehetett rá, hogy nekünk esnek. Nagyon motiváltan futballoztak. Az első tíz percben nem játszottunk rosszul, bátran kijöttünk, aztán felvették a ritmust. Várható volt, hogy a kapunk elég szegeznek minket, de hősiesen védekeztünk, egészen a gólig. Nem léptünk ki időben, nekem is talán hamarabb be kellett volna segítenem. Sorsdöntő találat volt, és bár akadtak nekünk is lehetőségeink, a szünet előtt a hazaiak növelték az előnyt. A PSV egyszerűen lekontrázott minket, eladtuk a labdát a saját térfelünkön. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Herczeg András nem teremtett le minket a szünetben. A második félidőben is a csapat nagyon akart. Az volt a taktika, hogy stabil védekezésből menjünk át támadásba. Voltak is lehetőségeink, de ugyanaz volt a probléma, mint Budapesten, hogy nem koncentráltunk eléggé. Talán ha kicsit több szerencsénk van, az átlövéseknél esetleg eredményesek lehettünk volna. A harmadik gól már csak pont volt az i-re, ennyivel jobb csapat a PSV” – nyilatkozta Szakály a dvsc.hu-nak.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

Egyéb egyéni
4 perce

Megmenthető még a bajnoki cím? Nem kísérletezik a Real Madrid a Girona ellen

Spanyol labdarúgás
11 perce

A dél-amerikai szövetség Infantinót támogatja a FIFA elnökválasztásán

Minden más foci
19 perce

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
24 perce

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
56 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
59 perce

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
1 órája

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik