Európa-liga: Szeretnénk elöl többet megtartani a labdát - Herczeg

2010.11.03. 21:04
null
Herczeg András a kalandos utazás után már megtartotta az első eindhoveni edzést (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Kalandos utazást követően, a repülőgép meghibásodása miatt jelentős késéssel érkezett meg Eindhovenbe a DVSC-TEVA labdarúgócsapata. Herczeg András klubmenedzser a PSV–DVSC-TEVA Európa-liga-csoportmeccs előtt jelezte, szeretné, ha csapata jobban megtartaná a támadásoknál a labdát, mint tette azt két hete a budapesti meccsen.

A magyar bajnokcsapat szerencsésen megérkezett Eindhovenbe, de a játékosoknak csak annyi ideje volt, hogy gyorsan lepakolják a cuccaikat, és már indultak is a Philips Stadionba.

Herczeg András klubmenedzser és Verpecz István kapus volt hivatalos az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóra.

„Kalandosra sikerült az utazásunk a repülő meghibásodása miatt, emiatt késtünk, elnézést érte – idézi Herczeg szavait a debreceni együttes hivatalos honlapja. – A PSV egy kiváló csapat, ezt igazolta az első mérkőzésen is. Labdabiztosak, jól passzolnak, és a holnapi találkozónak is ők az esélyesei. Szeretnénk ugyanakkor megnehezíteni a dolgukat, legalább annyira, mint az első találkozón Budapesten.”

A magyar szakember szeretné, ha a holnapi meccsen nem csak a védekezés kötné le játékosai energiáját.

„Próbáltunk felkészülni, de tudjuk, nagyon jó játékerőt képviselő együttessel csapunk össze. Bízunk benne, hogy eredményesek tudunk lenni, és sikerül jó eredményt elérnünk. Az első meccsen szerettünk volna többet támadni, de nem tudtunk, a védekezés kötötte le az energiánkat. Holnap szeretnénk ezen változtatni, elöl többet megtartani a labdát, és több támadást vezetni. Várhatóan a hazaiak irányítanak majd, erre felkészültünk. Fontos az, hogy fegyelmezetten és szervezetten játszunk, és támadásban többet tudjunk vállalni, mint az első találkozón. Csak remélni tudom, hogy a ma történtek nem befolyásolják a játékot. A kinti ebéd és a csendes pihenő maradt el, nem hiszem, hogy ez különösebb problémát okozna. Lényeg, hogy már itt vagyunk, és tudunk edzeni. Ez a legfontosabb."
 
A fiatal Verpecz István elmondta, hogy mindenki nagyon elszánt.
 
„Úgy érzem, mindenki szeretne bizonyítani, hiszen mégiscsak egy Európa-liga-mérkőzésről van szó. Jó csapat ellen lépünk pályára, ez nem mindennap adatik meg nekünk. Meg akarjuk mutatni, hogy nem véletlenül jutottunk be a csoportkörbe. Nehéz dolgunk lesz, de ha a csapat betartja a taktikát, lehet esélyünk” – fogalmazott a kapus a dvsc.hu-nak.

A PSV–Debrecen találkozót a Story Tv4 élőben közvetíti csütörtökön 21.05 órától!

Legfrissebb hírek

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
3 perce

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
16 perce

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
20 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
35 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik