Európa-liga: Hajnal gólpasszt adott, ám Cardozo duplája után kikapott a VfB

2011.02.17. 20:54
A Benfica labdarúgócsapata a paraguayi Óscar Cardozo két góljával fordított a VfB Stuttgart ellen a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett hazai Európa-liga-párharc első mérkőzésén, így 2–1-es sikerrel zárta az első felvonást. A találkozón Hajnal Tamás 63 percet játszott kezdőként.

A Benfica álmosan kezdte a mérkőzést, amit az agilisan játszó Stuttgart kihasznált az első félidőben, és Martin Harnik góljával vezetést szerzett. Az akció a bal oldalról indult, Hajnal Tamás hosszú labdával ugratta ki a védők között remekül kilépő csatárt, aki még a levegőben megszelídítette a labdát, majd 14 méterről gyönyörűen ívelt Roberto kapus felett a hálóba.

A második játékrészben a Benfica sokkal támadóbban lépett fel, az első 15 percben szinte a kapujához szegezte Bruno Labbadia együttesét, de az egyenlítő találat csak nem akart megszületni – amikor a félidő közepén enyhült a nyomás a VfB kapuján, Óscar Cardozo mégis egy villanással egyenlített.

A 70. percben a paraguayi támadó egy lepattanó labdát vágott 15 méterről félfordulattal a kapu bal alsó sarkába, majd tizenegy perccel később újabb találatot jegyeztek fel a neve mellé. Utóbbi gólban elévülhetetlen érdemei vannak a labdát 30 méterről a lécre ívelő Franco Jarának. Az argentin lövése után a labda a gólvonal környékén esett le, Cardozo biztos, ami biztos alapon pofozta a hálóba, a Benfica így minimális, 2–1-es előnnyel várhatja a németországi visszavágót.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Benfica (portugál)–VfB Stuttgart (német) 2–1 (Ó. Cardozo 70., 81., ill. Harnik 21.)

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
11 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15