El: a Villarreal hétszer indult nemzetközi kupában, harmadszor elődöntős

2011.04.14. 23:44
Címkék
Több statisztikai érdekességgel is szolgál az Európa-liga elődöntőjének csütörtök este kialakult 2010–2011-es mezőnye: először fordul elő például, hogy Portugália három együttest ad a legjobb négybe, vagy hogy mind a négy együttes az Ibériai-félszigetről érkezik.
EURÓPA-LIGA – STATISZTIKAI ÉRDEKESSÉGEK
A Braga–Benfica párharc révén először lesz tisztán portugál elődöntő európai kupa végjátékában .
A 2006–2007-es szezon után fordul elő ismét, hogy egy országból három csapat is az elődöntőbe jut. Akkor az UEFA-kupa legjobb négy csapata közé Spanyolország delegált három együttest (Espanyol, Osasuna, Sevilla).
Először fordul elő, hogy egy európai kupasorozatban az elődöntős csapatok mindegyike az Ibériai-félszigetről érkezik.
A Benfica 1993–1994 után jutott ismét elődöntőbe Európában, akkor a KEK-ben jutott a négy közé.
A Villarreal hét nemzetközi kupaindulásából már harmadszor jutott el az elődöntőig.
Giuseppe Rossi a legutóbbi öt El-meccsén gólt szerzett. Immár 18 góljával ő a Villarreal történetének legeredményesebb góllövője nemzetközi színtéren.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
4 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik