El: a szélen, kevés passzból vezetett kontrákat gyakorolta az FTC ellenfele

2011.06.29. 20:04
Címkék
19 órától az Üllői úti Albert-stadionban edzett a Ferencváros labdarúgócsapatának örmény Európa-liga-selejtezős ellenfele, az Ulisses. Az edzés sajtó számára is nyilvános részén a vendégek döntően a szélen, kevés passzból vezetett kontrák gyakorlására helyezték a hangsúlyt.

Az edzésen a rövid bemelegítést cicázás és a kapura lövések gyakorlása követte. Az örmény együttes tagjai a taktikai alaprepertoárt is átismételték, a feladatok nyolcvan százaléka arra koncentrálódott, hogy a két szélen pár passz után támadást próbáltak meg indítani, amit beadás után a középen érkező társ fejezett be.

Az Ulissesről kevés hír jutott el Magyarországra, ami viszont mégis, abban egy szívósan védekező csapatként állították be az örmény gárdát. Az edzést a ferencvárosi klubház VIP-terméből tekintette meg Kubatov Gábor elnök, és a zöld-fehér csapat néhány tagja, többek között Balog Zoltán.

A házigazdák edzése 20 órakor kezdődött. Az El-mérkőzést csütörtökön 19 órától rendezik meg, jelen állás szerint a találkozót nem közvetíti a televízió, a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításban követi az összecsapást!

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2 perce

A Győri fivérek távoztak a Ferencvárostól és Győrbe igazoltak

Kézilabda
4 perce

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
18 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
25 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
33 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
49 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik