Európa-liga: norvég vagy walesi csapat vár a Fradira, ha továbbjut

2011.06.20. 14:38
Címkék
Az Aalesund (norvég)–Neath (walesi) mérkőzés győztesével találkozik az Európa-liga második selejtezőfordulójában a Ferencváros, ha az első körben búcsúztatja az örmény Ulissest. A második kör első mérkőzését július 14-én, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Az Aalesundot 1914-ben alapították, de a hosszú múltra visszatekintő klub nem ért el nagy sikereket története során. Az együttes legjobb eredménye, hogy 2009-ben megnyerte a Norvég Kupát. Az aalesundi csapat a 2000-es évek elején ingázott az élvonal és a másodosztály között. Az Európa-liga selejtezőjében egyszer vett részt: 2010 nyarán a skót Motherwell ellen búcsúzott a harmadik selejtezőkörben (1–4). Aalesundot 1914-ben alapították, de a hosszú múltra visszatekintő klub nem ért el nagy sikereket története során. Az együttes legjobb eredménye, hogy 2009-ben megnyerte a Norvég Kupát. Az aalesundi csapat a 2000-es évek elején ingázott az élvonal és a másodosztály között. Az Európa-liga selejtezőjében egyszer vett részt: 2010 nyarán a skót Motherwell ellen búcsúzott a harmadik selejtezőkörben (1–4).

Ha nem is a kiváló eredményekről, korábbi játékosairól azért híres a csapat: itt kezdte karrierjét John Arne Riise, a kupagyőztes együttesnek pedig tagja volt Anders Lindegaard, a Manchester United kapusa.

A Neath-t csak 2005-ben alapították, és a walesi másodosztályban kezdte meg a szereplést. Már majdnem az első idényében feljutott (második lett), de végül csak a 2006–2007-es szezonban került a legjobbak közé.

A következő három idényben nem forgott igazán veszélyben az élvonalbeli tagsága, majd a legutóbbi évadban a harmadik lett, így először vehet részt európai kupasorozat selejtezőjében.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
20 perce

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
24 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
30 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
1 órája

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik