A Paks El-lenfele megtréfálta a címvédő Rangerst

2011.07.23. 15:50
null
Nagyot küzdött egymással a Rangers és a Hearts (Fotó: Reuters)
Címkék
A skót labdarúgó-bajnokság élvonalának első fordulójában a címvédő Rangers hazai pályán mindössze 1–1-es döntetlent játszott a Hearts együttesével. A vendégcsapat tehát remek eredményt ért el a Paks elleni Európa-liga-selejtező előtt.

Remekül kezdte a skót szezont a Hearts, amely a Rangers otthonában ért el 1–1-es döntetlent. A kulturáltan futballozó vendégcsapat az első félidőben David Obua fejes találatával szerezte meg a vezetést, amit a második félidőben Steven Naismith – szintén fejjel – egyenlített ki.

Eddig is tudtuk, de a Hearts bajnoki nyitánya még inkább alátámasztotta, hogy nagyon nehéz feladat vár a Paksra, de a skót csapat vezetőedzője sem számít könnyű összecsapásra a magyar ezüstérmes ellen. Jim Jefferies egyébként a helyszínen tekintette meg a csütörtöki mérkőzést.

„A Tromsö volt a mérkőzés esélyese az első meccsen játszott egy egyes döntetlen után, egy óra játék elteltével pedig a norvégok tűntek a jobb csapatnak. A Paks azonban betalált, ami után már teljesen másik magyar csapatot láttam. A kulcs az volt, hogy hamar megszerezte a második gólt is. Ezután már nem volt benne a mérkőzésben, hogy veszíthet" – vélekedett a Paksról Jim Jefferies, a Hearts vezetőedzője.

„Rendkívül szervezett csapat, egy-két erős futballistával. Napjainkban nem számíthatunk könnyű mérkőzésre senki ellen sem Európában, és ezúttal is nagyon nehéz párharcra számítok. Azt tervezem, hogy beszélek Jánossal, mert többet tudhat a magyar futballról és a játékosokról" – tette hozzá a szakember, aki természetesen Balogh János kapusra gondolt, aki 2008 óta szerepel a skót együttesben.

László Csaba, a Hearts korábbi vezetőedzője szerint a Paksnak 50 százalék esélye lesz a továbbjutásra.

„Bár a nemzetközi tapasztalat és az, hogy javában tart a norvég bajnokság, a Tromsö sikerét vetítette előre, a paksiak megmutatták, hogy a közösségben rejlik az erő – vélekedett László Csaba a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Az idegenben szerzett három gól különösen nagy fegyvertény, s mivel a norvég együttest jobbnak tartom a Heartsnál, ötven százalék esélyt látok a Paks továbbjutására."

A skótok szakvezetőjeként 2009-ben bronzérmet szerző szakember a csapat jelenlegi állapotával igazolta állítását.

„Az utóbbi másfél évben tizenhárom futballista, köztük a teljes hátvédsor, valamint több válogatott játékos távozott, és a helyükre nem érkezett megfelelő pótlás. A skót bajnokság és a nemzetközi mérkőzések eltérő játékvezetői felfogása mellett meghatározhatja a csapat szereplését, hogy a skót élvonal küzdelme csak a hétvégén kezdődik. A Hearts a Rangersszel játszik, és ha kikap, frusztráltan várhatja a Paks elleni mérkőzést."

Azóta kiderült: nem frusztráltan, hanem inkább feldobottan várhatja a nemzetközi kupameccset a skót együttes. A Rangers otthonából ugyanis nem sokan távoznak ponttal.

„A csapat játékrendszere a négy négy kettőn alapszik két előretolt ékkel, akiket a társak a jobb és a bal oldalról is pontos beadásokkal szolgálnak ki. A taktikai rugalmasság azonban nem jellemző rájuk, bárhogy alakul a játék képe, az edzők ragaszkodnak az eredeti felálláshoz" – zárta gondolatait László.

SKÓT PREMIER LEAGUE – ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ – JÚLIUS 23–24.
Szombati mérkőzések
Rangers–Hearts 1–1
Motherwell–Inverness CT 3–0
Aberdeen–St. Johnstone 0–0
Vasárnapi mérkőzések
Hibernian–Celtic
13.30
Dundee United–Kilmarnock 16.00
Hétfői mérkőzés

Dunfermline–St. Mirren

20.45

 

Legfrissebb hírek

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 perce

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
18 perce

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
21 perce

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
29 perce

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
42 perce

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
1 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik