El: A hőségben nem a szépségen, az eredményen volt a hangsúly - Otten

2011.07.08. 08:34
Kettős győzelemmel búcsúztatta a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros az örmény Ulissest, miután a hazai 3-0-s sikert követően 2-0-ra nyerte meg az idegenbeli visszavágót. A zöld-fehérek nyáron szerződtetett, és gyorsan alapemberré váló holland védője, Mark Otten elmondta: a szépségnek ezúttal alárendelték az eredményességet – mert tudnak jobban játszani annál, mint amit mutattak –, de még arra is volt lehetőségük figyelni, hogy senki ne sérüljön meg, vagy kapjon színes lapjai miatt idő előtt eltiltást.

„Számos megpróbáltatás várt ránk Jerevánban – nyilatkozta a visszavágót követően Mark Otten a Nemzeti Sportnak. – Vagy négy órát késett a repülőnk, a hatalmas meleg, a lehangoló stadion, és még a labda is más volt, mint amilyet megszokhattunk. Viszont a szálloda elsőrangúnak bizonyult, sőt a pálya talajára sem panaszkodhattunk. Mindent elkövettünk, hogy kapott gól nélkül jussunk tovább, és célunkat elértük. Természetesen ennél jobban is tud játszani a csapat, de a hőségben nem a szép, hanem az eredményes futballon volt a hangsúly. De nemcsak az eredményre figyeltünk, hanem arra is, hogy senki se sérüljön meg, és lehetőleg senkire se várjon eltiltás. Úgy tudom, Maróti Bélát is épp a még otthon kapott sárga lap miatt, elővigyázatosságból cserélte le a mester.”Mark Otten a Nemzeti Sportnak. – Vagy négy órát késett a repülőnk, a hatalmas meleg, a lehangoló stadion, és még a labda is más volt, mint amilyet megszokhattunk. Viszont a szálloda elsőrangúnak bizonyult, sőt a pálya talajára sem panaszkodhattunk. Mindent elkövettünk, hogy kapott gól nélkül jussunk tovább, és célunkat elértük. Természetesen ennél jobban is tud játszani a csapat, de a hőségben nem a szép, hanem az eredményes futballon volt a hangsúly. De nemcsak az eredményre figyeltünk, hanem arra is, hogy senki se sérüljön meg, és lehetőleg senkire se várjon eltiltás. Úgy tudom, Maróti Bélát is épp a még otthon kapott sárga lap miatt, elővigyázatosságból cserélte le a mester.”

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00