El: A mester tudta, hogy a 0-0 miatt ideges lesz a Tromsö - Éger

2011.07.21. 22:16
Címkék
Udvariasan az ellenfelet dicsérte Böde Dániel, a Paks játékosa az Európa-liga 2. selejtezőkörében a norvég Tromsö otthonában elért 3–0-s győzelem és a továbbjutás után. Éger László csapatkapitány ugyanakkor kiemelte, Kis Károly tökéletes stratégiát dolgozott ki, és miután a Paks idegessé tette ellenfelét, két gyors góllal sikerült eldöntenie a párharcot.

„Jól kezdtek a norvégok, remekül passzoltak, jól járatták a labdát, azt azonban nem éreztem, hogy nagy fölényben lennének – fogalmazott Böde Dániel, aki a találkozó második góljával tette emlékezetessé névnapját. – Kétségtelen, jó csapat a Tromsö, nem volt egyszerű dolgunk ellene, de a második félidőben mutatott játékunkkal vitathatatlanul rászolgáltunk a továbbjutásra. A gólom előtt nagyszerű indítást kaptam Báló Tamástól, a védő nem ért utol, így csak arra kellett figyelnem, hogy el tudjam rúgni a labdát. Fantasztikus győzelem volt, de még vannak álmaink."Böde Dániel, aki a találkozó második góljával tette emlékezetessé névnapját. – Kétségtelen, jó csapat a Tromsö, nem volt egyszerű dolgunk ellene, de a második félidőben mutatott játékunkkal vitathatatlanul rászolgáltunk a továbbjutásra. A gólom előtt nagyszerű indítást kaptam Báló Tamástól, a védő nem ért utol, így csak arra kellett figyelnem, hogy el tudjam rúgni a labdát. Fantasztikus győzelem volt, de még vannak álmaink."

„Nagyon sokat számított, hogy az elején Csernyánszki Norbert hatalmas bravúrt mutatott be, ettől eltekintve azonban egyenlő ellenfelek voltunk – folytatta az értékelést Éger László csapatkapitány, aki sárga lapja miatt nem játszhat a következő mérkőzésen (a skót Hearts ellen Székesfehérváron). – Kis Károly a meccs előtt azt kérte tőlünk, próbáljuk meg minél tovább tartani a nulla nullát, mert ez idegessé teheti a norvégokat. Így is történt, aztán amikor két gyors gólt szereztünk, már tudtam, hogy továbbjutunk. A sárga lapról: úgy éreztem, meg kell állítanom a norvég srácot, sajnálom, hogy emiatt ki kell hagynom a fehérvári meccset. Úgy gondolom, a keretünk van elég erős, hogy így is helytálljon."

Legfrissebb hírek

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
3 perce

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
31 perce

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
31 perce

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
40 perce

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
44 perce

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
56 perce

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik