El: Abdit azért fizetjük a Fradinál, hogy így játsszon - Prukner

2011.07.14. 21:28
Címkék
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros hazai pályán 2–1-re győzött a norvég Aalesund ellen az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a győztes hadvezér, Prukner László értékelt.

„Bár győztünk, nem vagyok elégedett az eredménnyel. Sajnos olyan hibából, egy beívelésből kaptuk a gólt, amire előzetesen készültünk, mégis hibáztunk. Ez visszavetette a csapatot" – kezdte értékelését Prukner László, a ferencvárosi szakember.

„Nagyon nehéz egy ilyen zártan védekező csapat ellen futballozni, mint az Aalesund, de ami a legfontosabb, hogy az előny nálunk van. Bízom benne, hogy ezt sikerül is megtartanunk Norvégiában" – tette hozzá, majd újságírói kérdésre a meccs legjobbjára, Liban Abdira is kitért.

„Abdiról már korábban elmondtam, hogy a Ferencváros egyik legértékesebb játékosa, csak munkára kell fogni. A nyáron játékosabb volt a felkészülésünk, ez talán jobban feküdt neki, más volt a hozzáállása, és ez most a pályán is kijött. Azért fizeti őt a Ferencváros, hogy ilyen teljesítményt nyújtson."

Legfrissebb hírek

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
23 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
25 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
44 perce

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
50 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
1 órája

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik