El: a Hearts edzője pozitív válaszokat kapott aggódó kérdéseire

2011.08.05. 07:41
Címkék
Jobb helyzetkihasználásának köszönhetően a Hearts labdarúgócsapata 4–1-re legyőzte a Paksot az Európa-liga selejtezőinek harmadik fordulójában, így 5–2-es összesítéssel az utolsó, állva maradt magyar csapatot is búcsúztatta az európai kupaporondtól. A hazaiak kispadján a találkozón bemutatkozó Paulo Sérgio utólag elárulta, az átlagosnál izgatottabban várta a tolnaiak elleni fellépést.

Kis Károlyhoz hasonlóan, a Hearts új szakvezetője, Paulo Sérgio sem feledkezett el megemlékezni Jim Jefferies munkájáról.

„Elődömnek ajánlom ezt a győzelmet, mert nagy szerepe volt abban, hogy így alakult a találkozó. Úgy gondolom, jó meccset játszottunk, és a második gól nagyon fontos volt a számunkra. Természetesen voltak olyan dolgok, amelyek még nem tetszettek, de idővel túllépünk majd ezeken.”

A 43 éves korábbi Sporting-edző elárulta, hogy a mérkőzés előtt felfokozottabb állapotban volt, mint általában. „A szokásosnál idegesebb voltam, de gondolhatják, hogy aggódóvá teszi az embert, ha nem ismeri úgy a játékosait egy összecsapás előtt, ahogy szeretné. Általánosságban azonban pozitív választ kaptam a kérdéseimre, és ez örömmel tölt el.”Kis Károlyhoz hasonlóan, a Hearts új szakvezetője, Paulo Sérgio sem feledkezett el megemlékezni Jim Jefferies munkájáról.

„Elődömnek ajánlom ezt a győzelmet, mert nagy szerepe volt abban, hogy így alakult a találkozó. Úgy gondolom, jó meccset játszottunk, és a második gól nagyon fontos volt a számunkra. Természetesen voltak olyan dolgok, amelyek még nem tetszettek, de idővel túllépünk majd ezeken.”

A 43 éves korábbi Sporting-edző elárulta, hogy a mérkőzés előtt felfokozottabb állapotban volt, mint általában. „A szokásosnál idegesebb voltam, de gondolhatják, hogy aggódóvá teszi az embert, ha nem ismeri úgy a játékosait egy összecsapás előtt, ahogy szeretné. Általánosságban azonban pozitív választ kaptam a kérdéseimre, és ez örömmel tölt el.”

További részleteket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
29 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik