Roma: az El-kudarc ellenére is bíznak a csalódott Luis Enriquében

2011.08.26. 11:27
Címkék
Mint ismeretes, az AS Roma labdarúgócsapata csütörtök este hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Slovan Bratislavával az Európa-liga rájátszásának visszavágóján, ami az olaszok kiesését eredményezte. A római szemszögből kudarcos kiesés ellenére a klub vezetői továbbra is bíznak a nyáron kinevezett Luis Enriquében, aki viszont csalódott a szurkolók reakciója miatt.

„Luis Enrique állása nincs veszélyben, büszkék vagyunk rá – nyilatkozta Walter Sabatini, a „farkasok" sportigazgatója. – Remélem, a döntéseit nem fogják kritizálni, az új játékosoknak idő kell, hogy beilleszkedjenek. Néha a legnagyobb sikerek ehhez hasonló pofon után következnek. Fontos dolgot szeretnénk véghez vinni."

A csütörtök esti összecsapáson Luis Enrique 15 perccel a lefújás előtt lecserélte Francesco Tottit, a rómaiak ikonját, ami általános felháborodást váltott ki a szurkolók körében – pláne, hogy a világbajnok támadó lejövetele után a Slovan egyenlített, a Roma pedig így kiesett.

„Midenki Tottiról kérdez engem. Tisztelem a szurkolókat, de én látom, mi történik az edzéseken és ezek alapján hozom meg a döntéseimet. A drukkerek nem befolyásolhatják az elképzeléseimet" – vélekedett Luis Enrique.

A mérkőzést követően a római fanatikusok hangos füttyszóval jelezték nemtetszésüket a szakmai stáb és a klubvezetők felé.

„A közönség reakciója csalódást keltő volt. Rengeteg szurkolónk látogatott ki a meccsre, a hangulat fantasztikus volt. Sajnálom, hogy bosszankodva kellett hazamenniük. Én is jobban örültem volna egy másik eredménynek, de kissé balszerencsések voltunk" – zárta gondolatait a spanyol szakember.

Legfrissebb hírek

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
14 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
25 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
27 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
28 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
33 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
46 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
53 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik