Videó: nagy utat tett meg a Kis-csapat, de Éger újra az El-be vágyik

2011.08.08. 08:19
Címkék
Már kicsit tisztulnak a fejek Pakson, kezdenek eltávolodni az Európa-liga világától. Az NSO Tv-nek adott interjúkban mind Éger László csapatkapitány, mind Kis Károly vezetőedző elmondta: csodálatos élményekkel gazdagodtak. Jelenleg mást nem is igazán lehet még nyilatkozni, a lényeg úgyis ez lesz. Lehetne hibákról is beszélni, de a tolnai kiscsapat – egy évvel ezelőtt még így aposztrofálta őket mindenki – a bajnoki ezüstérem után a legtovább tudott talpon maradni a nemzetközi porond magyarjai közül. Kis Károly vallja, lehet nagyot álmodni. De a csapat épp most felébredni látszik, visszacsöppenve a hazai valóságba, ahol az edinburgh-i kiszolgálás és Égerék kedvének keresése után, heti két meccsnapokkal a hátuk mögött ellenfelük nem hagyta jóvá a hétvégi halasztást, így ismét pályára kellett lépniük. Ez legyen a legnagyobb baj, hiszen ahogyan a csapatkapitány a mérkőzés utáni interjúban elmondta: dacból is nyertek Újpesten.
NAGY UTAT TETT MEG A KIS-CSAPAT

NAGY UTAT TETT MEG A KIS-CSAPAT

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
31 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik